logo
Random Idézet

"Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát."

Paulo Coelho






Random Idézet
"Nem mondod, hogy szereted, mert nem mondhatod neki. Mindent elrontanál. Elfutna, elrohanna abban a pillanatban, ahogy megértené, hogy ez most más. Ez nem amolyan baráti ölelés, hanem annál több. Darabokra törtség, fájdalom marad minden érintés után, mert más az, amire te vágysz - de nem mondhatod el. Nem mondhatod el, mert túl fontos neked ő. Nem veszítheted el, bárkit elveszíthetsz, bármit túlélsz, de azt, hogy ő ne lenne többet... na azt nem."

Oravecz Nóra



Akik elfelejtettek lábra gyúrni



Akik elfelejtettek lábra gyúrni



Random Idézet

"Micsoda? Hogy érezhetnék szeretet ezek iránt a zsarnokok iránt, akik felelősek a Tibetben mindmáig tartó atrocitásokért, akik száműzetésbe kényszerítették a szegény, idős dalai lámát, akik olyan ártatlan szerzeteseket vetnek börtönbe, mint Dzsigme és Lobszang? (...) A dalai láma elmagyarázta, hogy akik ártani akarnak nekem, azok valójában tálcán kínálják a spirituális fejlődés legnagyszerűbb lehetőségét. Hiszen amikor összeakadok velük, természetes módon gyűlöletet és haragot érzek, és általuk esélyt kapok, hogy megtartóztassam magam ezektől az indulatoktól. Ha mindig mindenki kedves lenne hozzám, soha nem lenne lehetőségem a türelem gyakorlására. Hiszen könnyű együtt érezni azokkal, akik jók hozzám, és akiket kedvelek, az igazi próbatétel az, amikor valaki ártani akar nekem, meg akar gátolni valamiben, elvesz tőlem valamit, vagy inzultál. Ha az ilyen ember iránt is tudok szeretet érezni, az már előrelépés. Ez az ember tehát lehetőséget ad a fejlődésre, és ezért hálával tartozom neki. Ilyen lehetőséget még Khenszur Thabkje rinpocse sem tud nyújtani nekem a bölcs tanításaival, ezért az ellenségemet legnagyobb tanítómként kell tisztelnem."

Ian D. Robinson

Random Idézet

"A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a művészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban... A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük?"

Honoré de Balzac