logo
Random Idézet

"Rájövő tavaszon csak megeredt mind a tizenhárom almafa csonkja s nyár derekára már tizenhárom kis, sudár vesszőcske mutatott föl az égre. Az égre, mely esővel s napsugárral vegyesen öntözi kicsi Erdélyország földjét immár sok száz esztendő óta. S azóta is minden tavaszon nőnek egy araszt, kettőt. (...) Akik ott élnek baj és nyomorúság közepette a Kommandó körül, kicsinyek és nagyok: reménykedve figyelik évről évre a kisarjadt fák növekedését s a hegylakó népek ősi türelmével várják a tavaszt, mely majd először bontja virágba őket, hogy megteremjen végre rajtuk a békesség és szeretet gyümölcse mindenki számára. S akármi is történik körülöttünk, ők tudják, hogy ez a tavasz közeledőben van már. Mert Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek."

Wass Albert






Random Idézet
"Úgy kell (kellene) járnunk az életben, megalkuvás nélkül, szigorú örömmel, mintha utoljára járnánk ezen az úton: nem a halál gondolatával, hanem az élet ízét ízlelgetve, habzsolva és tobzódva a percenként múló, de pillanatonként újraszülető élményekben. Érezve, tapintva minden mozzanatát. Nem a búcsúzó bánatával, hanem az érkező friss örömével."

Hankiss János



Amit mindenképp érdemes tudni az operáról:



Amit mindenképp érdemes tudni az operáról

Amit mindenképp érdemes tudni az operáról:

1. Az operában végig énekelnek. Ha valaki abbahagyja akár egy pillanatra is, hálából rögtön meg kell tapsolni.

2. Az operák alaptörténete a következő: két kövér ember szerelmes egymásba és a végén egyikük vagy mindkettő meghal. Őket kell a leghangosabban megtapsolni. Ha nem halnak meg, vígoperáról beszélünk.

3. Az operák általában nem szinkronizáltak, de a szereplők gesztusaiból is kitalálható a történet.
- Ha mellükre szorítják a kezüket, mint Lajcsi, szerelmesek,
- ha a plafonra néznek: boldogok,
- ha a padlóra: szomorúak,
- ha pedig a kardjukat csapkodják: kardozni akarnak valakivel.
- a gonosz általában gonoszan néz, vagy ki van vastagítva a szemöldöke.

4. Aki a legmagasabb hangon énekel, az keresi a legtöbbet, mind a férfiaknál mind a nőknél.

5. Mivel az operákat régen írták, a szövegírók többsége szerencsére már nem kap pénzt az idióta dalszövegekért.

6. A jó és a gonosz kövér nőket a ruhájukról lehet megkülönböztetni: a jó kövér nőnek ugyanis általában jobban kivan a melle.

7. A zenészek nem azért vannak egy árokban, mert szar számokat fognak játszani, hanem azért, hogy látsszanak az énekesek.

8. Ne aggódjunk, senkit sem ölnek meg annyira, hogy a halála előtt ne tudjon még tíz percet énekelni!



Random Idézet

"Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz."

Richard Russo

Random Idézet

"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."

Márai Sándor