logo
Random Idézet

"Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát."

Paulo Coelho






Random Idézet
"Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek"."

Hankiss János



Az emberek reakciója…



Az emberek reakciója…

Sajnos tényleg ez a helyzet. Hova tűnt az emberekből az emberség?

 



Random Idézet

"A mongúz, ha kígyót lát, nem tud ellenállni a vonzásának; mintha szellem ülne a lelke mélyén, s egyre azt duruzsolná, hogy meg kell ölnie a csúszómászót. Ez eddig rendben is lenne, csakhogy a mongúz lelke mélyén egy másik szellem is ül, amely lehűti az előző lelkesedését és azt sugdossa, hogy legyen nagyon óvatos. Az, aki mongúzt akar fogni magának, pontosan ismeri a vadon élő mongúz lelkét; ezért nem is reménykedik benne, hogy be tudja csalogatni a kalitkába. Úgy értem, egyedül nem. Ehhez segítségre van szüksége. Nem, Leslie száhib, nem ételre és nem édességre, hanem az irigységre. Mert talán elfelejtettem említeni a mongúz jó tulajdonságai között az irigységet. A mongúzt fogó férfi már a hadművelet előtt kölcsönkért a barátjától, vagy ismerősétől, vagy egész egyszerűen pénzért bérel egy szelídített mongúzt. Ezek után kirakja a kalitkát, beteszi a kígyót és vár. Várja, hogy a közelből a kalitka köré gyűljenek a vadon élő mongúzok. A kis állatka egyetlen, hatalmas ugrással eltűnik a ketrecben, nekiesik a kígyónak és megpróbálja megölni. S mit gondolsz, mit tesznek a többiek? Egy mongúzként törnek be a kalitkába az idomított állat után, mert az irigység legyőzte a szívükben az óvatosságot. Mi a tanulság ebből, Leslie száhib? Nem, egyáltalán nem az, hogy a piacra kell menni mongúzt venni, mert ehhez nem kell sem kígyó, sem türelem, hanem az, hogy semminek, de semminek nem szabad legyőznie a szívedben reszkető óvatosságot! Semmiféle érzelem nem élvezhet elsőbbséget az óvatossággal szemben: sem szerelem, sem gyűlölet, sem hála, sem irigység. Hogy akkor mi az értelme az életnek, és egyáltalán hogyan lehet így élni? Azt hiszem, rosszul fogod fel a dolgot. Ha az érzelmek elnyomják az óvatosságodat, halott vagy."

Lőrincz L. László

Random Idézet

"Milyen hát az a szerelem, amely szétporlik a nyelv gátjain? Milyen az a viharos hullám, mely szűkölő kutyaként vonul vissza az első összecsapáskor? Milyen íratlan törvény marasztalhat téged az egyik, engem pedig a másik parton, amikor mind a ketten úszni akarunk? Hát persze: kedveljük partjainkat! Te mondjuk a fűzfáid és a síkságod miatt, én talán a virágzó pityókaföldekért és a kukoricáért... De milyen hidat építsünk közéjük? Szerintem - erőset, tartósat. Hogy azon átkelve mindketten otthon érezhessük magunkat bármely parton. Hogy ne bántsa büszkeségünk, ha egyenlő módon birtokba vesszük egymás világát, de nem mint a győző vagy a legyőzött, hanem egyenlő felekként. És büszkén arra, hogy sok-sok kortársunkkal ellentétben mi szabadabban lélegzünk. Csalogassuk be egymást kedvenc búvóhelyeinkre, ismerjük meg gyermekkorunk minden zegét-zugát, járjuk be a nyelvek bozótját, s ha majd gyermekeink is lennének, ne ejtsük őket váratlan csapdába, hogy - nosza, válasszatok! Legyen természetes világuk a folyó mindkét partja, s tudjanak önfeledten játszadozni azon a kő- vagy acélhídon, mely nemcsak érettük, de az időnek is készül."

Cseke Gábor