logo
Random Idézet

"Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (...) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni."

A Gyűrűk Ura c. film


Anyu lenyelte!

Móricka lemegy a játszótérre és ott van Pistike.
- Bibibi nekem van homokozom!!! – mondja Pistike
Móricka felrohan az anyukájához és megkérdi tőle:
- Anyu nekem is van homokozom?
- Persze Móricka – mondja az anya.
Móricka megint lemegy a játszóra. Mondja Pistike:
- Bibibi nekem van 1 labdám! Erre Móricka megint felszalad:
- Anyu nekem is van labdám?
- Persze Móricka.
Móricka ismét lemegy a játszóra. Mondja Pistike:
- Bibibi nekem van egy kistestvérem!
Felszalad Móricka:
- Anyu nekem is van kistestvérem?
- Persze Móricka csak még a hasamba.
Leszalad Móricka mondja:
- Bibibi nekem is van kistestvérem csak Anyu lenyelte!


Ikertestvérek

Mórickáéknál ikertestvérek születnek. Fürdetésüket csodálkozva nézi. Az egyik baba ordít, a másik szép csendben tűri, hogy mosdassák.
- Mama, szerintem ezt a halkabbikat tartsuk meg!








HIRDETÉS



HIRDETÉS






Random Idézet

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

Müller Péter