logo
Random Idézet

"Ébren vagyok. Hát persze, ébren vagy, és erősen koncentrálsz, de egy hamis álmot kergetsz. Az egész emberiség ébren álmodik, és foglya egy világnak, amely nem is létezik. Egy olyan világegyetemet álmodunk magunknak, amely tele van számokkal és statisztikai adatokkal, csak a természetet vagyunk képtelenek objektíven szemlélni. A dolgok szétszálazhatatlan szövetét, amely pillantásunk elől mindig rejtve marad, úgy próbáljuk mégis kibogozni, és azután a szálakat egymás fölé - vagy mellérendelni, hogy a csúcsokba mindig magunkat helyezzük. Szimbólumokról és apró részletekről értekezünk, amiket létezőknek kiáltunk ki, levezetéseket és hierarchiákat fabrikálunk, közben pedig eltorzítjuk az időt és a teret. A dolgokat mindig látnunk kell ahhoz, hogy megérthessük őket, de abban a pillanatban, amint láthatóvá tettük, eltüntetjük az értelmünk elől. Nézz bele a sötétségbe, Karen! Az élet ősoka sötét. A sötétség félelmetes. Egyáltalán nem! Csak kioltja látható világunk koordinátáit. Ez ennyire rossz? A természet objektív, és telve van sokszínűséggel! Csak az előítéleteink szemüvegén keresztül szegényedik el, mert mi a kellemes és a kellemetlen szerint ítélünk. Az erős fényben mindig csak magunkat ismerjük fel újra és újra."

Frank Schätzing






Random Idézet
Férfi és nő: a legnagyobb dráma. Minél férfiasabb a férfi és minél nőiesebb a nő, kapcsolatuk annál feszültebb, izzóbb és gyönyörűbb. De annál megoldhatatlanabb is. Sehol az egoitás nem olyan végzetes, mint a párkapcsolatban. Egymást akarjuk, de nem tudjuk a másikat igazán megkaparintani. Mert önmagunkat nem tudjuk föladni. Saját nemünk újra és újra rákattintja magányunkra a lakatot."

Müller Péter



Csak mindenki mondja amit hallani akarok!



Csak mindenki mondja amit hallani akarok!



Random Idézet

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

Müller Péter

Random Idézet

"Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem."

Carl Gustav Jung