logo
Random Idézet

"Akármennyire is töprengtünk, belül a lelkünk tele van könnyűséggel, finom részegséggel, a szabadság enyhe mámorával. De nem tántorgunk, nem inog a térdünk ettől, mert a sok nehéz tudás ólma már régen jól megülepedett a szívünk vagy inkább valahol a gyomrunk alján, miként az erős, tengerre épült hajók tőkesúlya, s a világnak ez a keserű ismerete, ha le is lassítja nagyon a vitorlánkat, de szilárdságot ad. Ámbár ezt sem jól mondom. Akármilyen tetszetős hasonlat ez az ólom a hajófenékben, nem jó hasonlat. Abban sem vagyok biztos, hogy olyan nehéz és keserű-e csakugyan, ami lefelé húz bennünket. Csak azt tudom, hogy van egy nagyon mély lerakódás létezésünk alján, a második vagy legfeljebb a harmadik réteg alulról számítva, ami már végleges és változtathatatlan, ahol már nem mozdul az életünk, tehát rossz szó rá, hogy lelassít, hiszen egyáltalán mozdíthatatlan és befejezett. Erős és szilárd tartalom ez az emberben, és nem valamilyen szomorú vagy halott dolog, sőt bizonyos tekintetben éppen ez él igazán, ez az, amit létezésünk folyamán létrehozunk, amit életre hívunk életünk anyagából."

Ottlik Géza






Random Idézet
"Kell egy hang, ami bármikor megnyugtat, egy arc, ami mosolyra fakaszt egy szörnyen borzasztó nap után, egy tekintet, ami elfeledtet mindent, és emlékeztet arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy mellettem van, és biztosít arról, hogy itt bizony minden rendben lesz, ha fene fenét eszik, akkor is, mert olyan nincs, hogy együtt ne menne. Apróságokra vágyom, mégis a legnehezebben elérhető dolgok ezek."

Oravecz Nóra



Egy 88 éves bácsi szívmelengető szerelmes leve feleségének



Egy 88 éves bácsi szívmelengető szerelmesleve feleségének

Egy 88 éves bácsi szívmelengető szerelmes leve feleségének

Felesége születésnapjára írta ezt a levelet a 88 éves bácsi, 67 év házasság után. A szívmelengető és megható levelet még mi is megkönnyeztük. Létezik a mindent legyőző, örökké tartó szerelem, kívánjuk mindenkinek, hogy találja meg és legyen olyan életük mint az idős házaspárnak. :)

De akárhányszor lelassítok, és a szemeidbe nézek,
Még mindig érzem azt a szikrát, ami közel hozott minket,
Még mindig hallom a hangot a szívemben, ami azt suttogta: egymásnak lettünk teremtve,
(itt kezdődik a rész, amit a bácsi írt:)
és veled akartam megöregedni.Így is lett, és a szememben ma ugyanolyan gyönyörű vagy, mint azon a napon, amikor megismertelek.
Gyakran mondom neked, hogy amikor először megláttalak, a világ leggyönyörűbb lányát láttam. A mai napig te vagy az.

Köszönöm hogy megosztottad velem az életed.
Érted megmásznám a legmagasabb hegyet is!



Random Idézet

"Rejtélyes valami az emberi szenvedély, és a gyermekeknél sincs ez másképp, mint a felnőtteknél. Akiket megszállt, nem találnak rá magyarázatot, akik viszont soha nem éltek át semmi ilyesmit, azok nem értik meg. Vannak emberek, akik kockára teszik az életüket, hogy meghódítsanak egy hegycsúcsot. Senki, még talán ők maguk sem tudják igazán megmagyarázni, miért. Mások tönkreteszik magukat, hogy megnyerjék a szívét egy bizonyos személynek, aki tudni sem akar róluk. Megint mások azzal pusztítják el magukat, hogy nem tudnak a gyomor örömeinek ellenállni - vagy annak, amit az ital nyújt. Egyesek minden vagyonukat odadobják, hogy szerencsejátékban nyerjenek, vagy mindent feláldoznak egy rögeszméért, ami soha nem valósul meg. Vannak, akik azt hiszik, csak akkor lennének boldogok, ha máshol élnének, mint ahol éppen vannak, s azért egész életükön át ide-oda utaznak a világban. S akadnak egynéhányan, akik nem nyugszanak addig, amíg hatalomhoz nem jutnak. Egyszóval annyiféle szenvedély létezik, ahány ember."

Michael Ende

Random Idézet

"A szeretet egyfajta vívmány. A cselekvésből származik, valamint a saját határaink megtapasztalásából. Határaink vannak a jóban, csakúgy, mint a rosszban. A szeretet alapvetően csak annak a felismerése, hogy az emberek különbözőségeiben egy mélységes közösség rejlik. A legmélyebb szeretetként éli át mindenki, ha elfogadják őt olyannak, amilyen. Mindenki szükségszerűen olyan, amilyen, nem is tudna másmilyen lenni. Mindenki attól ő maga, hogy olyan, amilyen. Bár az illető másmilyen, mint én vagyok, és én másmilyen vagyok őhozzá képest, de mindketten elfogadjuk egymást. Ez a tulajdonképpeni szeretet. Nem az, hogy átölelek valakit, vagy ilyesmi. Az csak a felszínesség. A szeretet alapvetően nem más, mint összhangban lenni a legmélységesebb erőkkel, tehát van benne valami vallásos jellegű. Azt is mondhatjuk, hogy ez maga a vallás: összekapcsolódom valami mélységessel, anélkül, hogy fürkészném."

Bert Hellinger