logo
Random Idézet

"Célunk lehet például az is, hogy visszahódítsuk szerelmünket, aki valami apró félreértés miatt elhagyott bennünket. Szerelmünk szerint ugyan csak annyi történt, hogy már nem minket szeret, hanem valaki mást, de ez természetesen lehetetlen. Csupán meg kell nézni minket és azt a másikat. Nem akarok szegény nyálcsorgató nyomorékra semmi rosszat mondani, de minden szépségversenyen megelőzné egy tüdővészes hiéna. Szerelmünk esetében egyszerűen arról van szó, hogy valami aprósággal megbánthattuk. Ráhapciztunk a nyakára. A lábára léptünk tánc közben. Mi ettük meg véletlenül a csoki nagyobbik felét. Halálos biztonsággal állíthatjuk, hogy csak valami efféle kis izé miatt halványulhatott el irántunk érzett lángoló érzelme. Semmiféle más oka nem lehetett ugyanis arra, hogy elhagyjon minket. Illő szerénységgel és a mamánk elfogultságok nélküli szavaival szólva magunkról, mi olyan tökéletesek vagyunk, hogy ha kedvünk támad, francia parfümöt pisilünk, Húsvétkor és minden kedden. Szerelmünk nevelését semmilyen körülmények között se kezdjük azzal, hogy lábaihoz borulunk, és miközben taknyunk, nyálunk összefolyik, azt zokogjuk, hogy kéhér-lehek, gyehe-rehe vihisz-szahaaa! Ennél nagyobb hibát nem követhetnénk el. Csak semmi könyörgés! (...) Hadd érezze a bűnös lélek, mennyire megbántotta azt, aki csak érte, csak vele, neki bele és általa...! Szóval minket. Javaslom: ne is keressük a közelségét."

Nógrádi Gábor






Random Idézet
"Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek"."

Hankiss János



Egy király asztal!



egy király asztal

Egy király asztal!



Random Idézet

"Nem könnyű dolog szembesülni a kudarccal. Akadnak emberek, akik elmenekülnek és belső védőbástyáik mögé rejtőznek előle; mások igyekeznek megfeledkezni róla, mintha meg sem történt volna; megint mások agresszíven tagadják, hogy ilyesmi megeshet velük, és a legundorítóbb fajta önáltatásba menekülnek. Csak kevesen vannak, akik valóban beismerik, ha valami nem sikerül nekik, és nem hárítják másra a felelősséget, hanem készek vállalni hibáik következményeit. Az ilyen ritka személyiségeket sokféle hajtóerő ösztönözheti; egyaránt megtalálhatóak közöttük az őszinteség talpig becsületes megszállottjai és a hidegvérű, minden erkölcsöt lenéző cinikusok. Általában ezen a ponton szokás megvonni a határvonalat a jó és a gonosz, e két, alapjában véve tartalmatlan morális kategória között; pedig az igazi mezsgye egészen máshol húzódik, és nem filozófia kérdése - a gyönge és az erős jellemű embereket választja el."

Raul Renier

Random Idézet

"Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha."

Márai Sándor