Random Idézet

"Célunk lehet például az is, hogy visszahódítsuk szerelmünket, aki valami apró félreértés miatt elhagyott bennünket. Szerelmünk szerint ugyan csak annyi történt, hogy már nem minket szeret, hanem valaki mást, de ez természetesen lehetetlen. Csupán meg kell nézni minket és azt a másikat. Nem akarok szegény nyálcsorgató nyomorékra semmi rosszat mondani, de minden szépségversenyen megelőzné egy tüdővészes hiéna. Szerelmünk esetében egyszerűen arról van szó, hogy valami aprósággal megbánthattuk. Ráhapciztunk a nyakára. A lábára léptünk tánc közben. Mi ettük meg véletlenül a csoki nagyobbik felét. Halálos biztonsággal állíthatjuk, hogy csak valami efféle kis izé miatt halványulhatott el irántunk érzett lángoló érzelme. Semmiféle más oka nem lehetett ugyanis arra, hogy elhagyjon minket. Illő szerénységgel és a mamánk elfogultságok nélküli szavaival szólva magunkról, mi olyan tökéletesek vagyunk, hogy ha kedvünk támad, francia parfümöt pisilünk, Húsvétkor és minden kedden. Szerelmünk nevelését semmilyen körülmények között se kezdjük azzal, hogy lábaihoz borulunk, és miközben taknyunk, nyálunk összefolyik, azt zokogjuk, hogy kéhér-lehek, gyehe-rehe vihisz-szahaaa! Ennél nagyobb hibát nem követhetnénk el. Csak semmi könyörgés! (...) Hadd érezze a bűnös lélek, mennyire megbántotta azt, aki csak érte, csak vele, neki bele és általa...! Szóval minket. Javaslom: ne is keressük a közelségét."

Nógrádi Gábor

Random Idézet
"Amíg egy ember meg akar ismerni egy másikat, amíg meg akarják változtatni egymást, amíg fontos, amit a másik gondol, érez, tesz, amíg van mondanivalójuk egymás számára, érzőidegük a másik fájdalmára, örömére, ameddig bosszantani tudja egyik a másikat, szokásaival, elképzeléseivel, más érdeklődésével, féltékenységével, addig a kapcsolatuk aktív. Ha ezek kihunytak, jön az elhidegülés, ami rosszabb a gyűlöletnél."

Hankiss János

Egy tipikus hétvége

Random Idézet

"A múltat jobbára a jelen alakítja. Ha az ember kiábrándult és elkeseredett, sötétre színezett gondolkodása csak azokat az eseményeket emeli ki a múltból, melyek igazolják mai elkeseredését. Ám ha igyekszik a tényeket tényekként kezelni; ha nem azt kutatja, mi nem mehet, hanem azt, mi mehet, ha a problémát kérdésként kezeli, mely válaszra vár, nem pedig újabb sorscsapásként; ha a valóság bonyolult közegéből azokat az elemeket lúgozza ki, melyek pozitív tettekbe ötvözhetők – nos, akkor az emlékezete is segíteni fogja ebben. A mélyből azt fogja felhozni a fényre, ami segíti, hogy helyt tudjon állni a mában. Ilyen egyszerű ez. Ilyen egyszerű ez, mert az emberi emlékezés szelektív: sugara mindig arra esik, ami segít igazolni mai látásmódunk helyességét. Ha kétségbeesettek vagyunk, a kétségbeesésünkben segít, ha a megoldásokat keressük, akkor a megoldásokban."

Frank Crane

Random Idézet

"Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz."

Richard Russo