logo
Random Idézet

"Akármennyire is töprengtünk, belül a lelkünk tele van könnyűséggel, finom részegséggel, a szabadság enyhe mámorával. De nem tántorgunk, nem inog a térdünk ettől, mert a sok nehéz tudás ólma már régen jól megülepedett a szívünk vagy inkább valahol a gyomrunk alján, miként az erős, tengerre épült hajók tőkesúlya, s a világnak ez a keserű ismerete, ha le is lassítja nagyon a vitorlánkat, de szilárdságot ad. Ámbár ezt sem jól mondom. Akármilyen tetszetős hasonlat ez az ólom a hajófenékben, nem jó hasonlat. Abban sem vagyok biztos, hogy olyan nehéz és keserű-e csakugyan, ami lefelé húz bennünket. Csak azt tudom, hogy van egy nagyon mély lerakódás létezésünk alján, a második vagy legfeljebb a harmadik réteg alulról számítva, ami már végleges és változtathatatlan, ahol már nem mozdul az életünk, tehát rossz szó rá, hogy lelassít, hiszen egyáltalán mozdíthatatlan és befejezett. Erős és szilárd tartalom ez az emberben, és nem valamilyen szomorú vagy halott dolog, sőt bizonyos tekintetben éppen ez él igazán, ez az, amit létezésünk folyamán létrehozunk, amit életre hívunk életünk anyagából."

Ottlik Géza






Random Idézet
"Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek"."

Hankiss János



Húsvéti csibe muffin



húsvéti csibe muffin

Húsvéti csibe muffin



Random Idézet

"Micsoda? Hogy érezhetnék szeretet ezek iránt a zsarnokok iránt, akik felelősek a Tibetben mindmáig tartó atrocitásokért, akik száműzetésbe kényszerítették a szegény, idős dalai lámát, akik olyan ártatlan szerzeteseket vetnek börtönbe, mint Dzsigme és Lobszang? (...) A dalai láma elmagyarázta, hogy akik ártani akarnak nekem, azok valójában tálcán kínálják a spirituális fejlődés legnagyszerűbb lehetőségét. Hiszen amikor összeakadok velük, természetes módon gyűlöletet és haragot érzek, és általuk esélyt kapok, hogy megtartóztassam magam ezektől az indulatoktól. Ha mindig mindenki kedves lenne hozzám, soha nem lenne lehetőségem a türelem gyakorlására. Hiszen könnyű együtt érezni azokkal, akik jók hozzám, és akiket kedvelek, az igazi próbatétel az, amikor valaki ártani akar nekem, meg akar gátolni valamiben, elvesz tőlem valamit, vagy inzultál. Ha az ilyen ember iránt is tudok szeretet érezni, az már előrelépés. Ez az ember tehát lehetőséget ad a fejlődésre, és ezért hálával tartozom neki. Ilyen lehetőséget még Khenszur Thabkje rinpocse sem tud nyújtani nekem a bölcs tanításaival, ezért az ellenségemet legnagyobb tanítómként kell tisztelnem."

Ian D. Robinson

Random Idézet

"Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz."

Richard Russo