logo
Random Idézet

"Matematikai formulába öntötte a boldogságot: Va per Vá, azaz a valóság osztva a vágyakkal. Ebből az következik, hogy a boldogsághoz két út vezet: az ember vagy javít az őt körülvevő valóságon, vagy pedig lejjebb adja a vágyait. (...) Ha a valóságot elosztod a vágyakkal, akkor megkapod a boldogsághányadost. Ha viszont fordítva csinálod (a vágyakat osztod el a valósággal), akkor nem a boldogság ellenpárját kapod... hanem a reményt. (...) Ha a valóságot adottnak vesszük, akkor a vágyaknak nagyobbnak kell ennél lenniük, hogy megteremtődhessen az optimizmus. Másrészt viszont igaz, hogy a pesszimista olyasvalaki, akinek a vágyai kisebbek a valóságnál, mint az egyre kisebb törtszámok az osztáskor. Az emberi lét alapja, hogy ez a szám a nulla felé közelít, de sose éri el - a reményt sose adjuk fel, ugye? Visszajön csőstül, ha muszáj."

Jodi Lynn Picoult






Random Idézet
"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van. "

Müller Péter



Így már nem is olyan rossz hír



Így már nem is olyan rossz hír



Random Idézet

"Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek."

Rabindranath Tagore

Random Idézet

"A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad."

Lev Tolsztoj