logo
Random Idézet

"Tudom, hogy ha olvasod ezt a levelet, ez azt jelenti, hogy én már eltávoztam az élők sorából. Nem tudhatom ugyan, mennyi idő telt el azóta, de remélem, hogy képes leszel túltenni magad rajta, és már kezded kiheverni a történteket. Tudom, hogy a helyedben nagyon nehéz lenne nekem, de azt is tudnod kell, hogy mindig is hittem: kettőnk közül te vagy az erősebb. (...) Őszintén szeretlek. Én voltam a legszerencsésebb fickó ezen a világon azóta, hogy te beléptél az életembe. Darabokra törne a szívem, ha megtudnám, hogy többé már nem vagy képes a boldogságra. Kérlek, próbálj meg boldog lenni ismét! Kérlek, tedd meg ezt nekem... Találj magadnak valakit, aki boldoggá tehet. Lehet, hogy nehéz lesz, és most talán úgy érzed, ez lehetetlen, de én azt szeretném, ha mégis megpróbálnád."

Nicholas Sparks






Random Idézet
"Minden döntés nehéz: a nagyobbak életveszélyesek. Érthető hát, hogy ide-oda kapkodunk tanácsért, marasztaló vagy külső indíttatásért. Tanácsot kérünk, segítséget várunk. De ilyen egyszerű segítség nem létezik. (...) Jó lenne másra hárítani a felelősséget, szétosztani a terhet, melyet jövőnk bizonytalansága mér ránk. Próbára tenni a kételyeket, amelyeket a választás kérdőjele kényszerít ki belőlünk. De a választás terhét nem lehet feldarabolni: jog és kockázat a mi vállunkat nyomja, és ami jön, azt is nekünk kell viselni."

Hankiss János



Lezavartak a buszról egy 80 éves bácsit!



image

“A levegő megdermedt… a bácsi leszállt”
Mi jár a fejemben??? Az a baj, hogy már majdnem 12 órája történt és még mindig ez jár a fejemben… A történet mai, melynek sajnos szem és fültanúja voltam…történt pedig mindez a 198-as buszon. Első ajtós felszállás van, tudjuk. Középső ajtó nyílik (mert leszálltak) – bácsika, akit én kb 80 évesnek tippelek – bottal éppen csak felkapaszkodik, amennyire ereje engedi….Sofőr hangosan, mondhatni ordítva “Elől szálljon fel!” mondatot sivít a mikrofonba…

 

Bácsi nem tudja, hogy neki szól….de szólni sem tudtunk neki, mert jött a következő üvöltés (és aki ott volt, tudja, hogy nem túlzok!!) “Azonnal jöjjön előre!” Erre már hördült a busz… talán legyen szíves… vagy valami…Szóltunk a bácsinak, hogy őt “hívatja” a sofőr ÚR! Apró kis lépésekkel a botjára támaszkodva előrecsoszog a bácsi…Sofőrünk rárivall: ”Jegye? Bérlete?” Bácsi bűnbánóan…”nekem már nem kell”. Erre a sofőr: “Mutassa a személyijét” Mondom…a bácsi ránézésre min. 80 éves volt!!!! Mondja a bácsi “Nincs nálam fiam..”

 

És ekkor jött a meglepetés, amire azt hiszem senki nem számított: “Szálljon le!” közölte a sofőr… A levegő megdermedt….a bácsi leszállt….Nem vagyok agresszív, de most szívem szerint pofon vágtam volna az urat…Értem én, hogy szabály az szabály…értem én, hogy ma már nem lehet biztos senki senkinek az életkorában… de akkor is…biztosan így kell ezt??? Biztosan ez volt az egyetlen megoldás????
Történt mindez 2013. 08. 30-án, 10:50 kor, a 198-as Dél-pesti garázs felé tartó járatán a BPI-042 rendszámú buszon….és nem vagyok feljelentgetős…de most nagyon valószínű, hogy megteszem…

 

ui: épp autóért mentem, kb 20 perc múlva visszamentem a megállóba, hogy ha még ott a bácsi, hát elviszem oda, ahova szeretné…A bácsi még mindig ott állt. Kiszálltam, mondtam neki, hogy azon a buszon voltam, hallottam, elvinném. A bácsi könnyes szemmel köszönte, de NEM jött velem.

 

Azt mondta, vett jegyet (aki ismerős, tudja..az állomás környékén sehol!! nincs jegyárusítás, de valakinél volt tömbjegy és abból adott a bácsinak 1-t) és azzal fog felszállni a következő buszra, megmutatja, de nem lyukasztja ki a jegyet, hiszen ő ingyen utazhat(na). És ugyan nagyon köszönte, hogy el akarom vinni, de azt mondta, az igazáért és a jogáért (amit nem ő kért!!) harcol…és csak azért is BKV-val megy…ingyen…és én megértem…Nem ő kérte, kapta a lehetőséget, hogy ingyen utazzon….. és még egyszer mondom… értem én, hogy a szabály az szabály…



Random Idézet

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

Müller Péter

Random Idézet

"Így megy ez: egyik nap a másik után, egyik étkezés a másik után. Egy adott pillanatban csak egyszer veszünk levegőt, egy adott percben csak egyfajta fájdalmat érzékelünk. A fogorvos egyszerre csak egy gyökércsatornát vesz kezelésbe; a hajóépítők egyszerre csak egy hajót ácsolnak. Ha az ember regényírással foglalkozik, csak oldalról oldalra haladhat. A többi - mindaz, amit tudunk, mindaz, amitől félünk - elmarad mellőlünk. Katalógusokat böngészünk, meccset nézünk, elhatározzuk, hogy az AT&T telefontársaság helyett inkább a Sprinthez csatlakozunk. Számláljuk a madarakat az égen, és hiába halljuk a közelgő lépteket a folyosóról, nem fordulunk hátra; azt mondjuk, igen, igen, a felhő gyakran emlékeztet másvalamire - halra, egyszarvúra, lóháton ülő emberre -, de azért igazából csak felhő marad, semmi más. És még ha villám kél belőle, akkor is azt mondjuk: ó, ez csak egy felhő, és figyelmünket máris leköti a következő étkezés, a következő fájdalom, a következő lélegzetvétel vagy a regény következő oldala. Hát igen - így megy ez..."

Stephen King