logo
Random Idézet

"Rájövő tavaszon csak megeredt mind a tizenhárom almafa csonkja s nyár derekára már tizenhárom kis, sudár vesszőcske mutatott föl az égre. Az égre, mely esővel s napsugárral vegyesen öntözi kicsi Erdélyország földjét immár sok száz esztendő óta. S azóta is minden tavaszon nőnek egy araszt, kettőt. (...) Akik ott élnek baj és nyomorúság közepette a Kommandó körül, kicsinyek és nagyok: reménykedve figyelik évről évre a kisarjadt fák növekedését s a hegylakó népek ősi türelmével várják a tavaszt, mely majd először bontja virágba őket, hogy megteremjen végre rajtuk a békesség és szeretet gyümölcse mindenki számára. S akármi is történik körülöttünk, ők tudják, hogy ez a tavasz közeledőben van már. Mert Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek."

Wass Albert






Random Idézet
"Amikor fellobbant az első tűz, amikor elgurult az első kerék, amikor először kapott lángra az első gyufaszál, amikor először gyúlt ki az első izzó, amikor... És mennyi ilyen pillanat volt, ami megváltoztatta a világot. A pillanat, amikor valaki megálmodott valamit, vagy rájött valamire. Vagy a pillanat, amikor rád mosolygott Ő. Ami ugyanígy megváltoztatta a világot. A te világodat.Az Ő mosolya."

Csitáry-Hock Tamás



Mikor is, szívem?



Mikor is, szívem

Mikor is, szívem?



Random Idézet

"Van az egész... Az egész, amit, ha kettévágsz, már nem lesz teljes, nem lesz elég. Az egész azért egész, mert éppen akkora, éppen annyi, amekkorának, amennyinek lennie kell. És ha kettévágtad, és megpróbálod újra eggyé tenni, már nem sikerül, vagy nem lesz tökéletes. Nem lesz teljes, nem lesz elég. Nem jobb lesz, hanem rosszabb. De van egy kivétel. Van valami, ami attól lesz tökéletes, hogy kétfelé választották. Különös, de így van. Az egyet ketté kell választani, hogy aztán valaha, valahol újra egy lehessen. És tökéletesebb legyen, mint a kezdetkor. Több... és jobb. A két fél járja a maga útját. És az út során gazdagodik. Tapasztalatokat szerez, kincseket gyűjt, megismeri a világ csodáit. És egy napon... igen, egy napon találkozik önmagával. És megtörténik a csoda. A lélekcsoda. A sok-sok kincs eggyé lesz, és sokkal többé válik. Így a két fél az egyben már nem egy lesz, hanem annál sokkal, sokkal több. Egész."

Csitáry-Hock Tamás

Random Idézet

"Beleszakadhat a szíved, sőt, bele is fog, ha folyton csak adsz, és vissza sem kapod a másiktól - figyelmet, a törődést, a szeretetet. Persze, nem azt kell nézni, hogy mit kapsz cserébe, az Élet úgyis visszaadja valahol, de érdemes odafigyelned magadra. Arra, hogy vajon mikor tolod az energiát feleslegesen, és mikor van az, hogy már figyelmet sem kapsz? Csináld csak, de egyszer azon kapod majd magad, hogy szép lassan elfogysz. Adnál, de nincs miből. Mosolyognál, de nem őszinte. Olyankor kell átgondolnod: vajon kiknek adtál pillanatot? Ugyan ki volt az, aki értékelte, becsülte, mert nem kell több. (...) A kérdés csak az, hogy mikor veszed észre, hogy a másikat valójában nem is érdekled, és mikor képzeled azt ennek ellenére is, hogy ez nincs így. Mert van, amikor olyanoknak adsz energiát, akik valójában magasról tesznek rád és a mosolyaidra. Te vajon kire szánod a napjaidat, a pillanatokat? Gondold meg. Érték."

Oravecz Nóra