logo
Random Idézet

"Vajon melyik a nagyobb megtartó erő? A hagyomány-e, a közös történet, szokásrend, jogrend, kultúra, amit a családod, a nyelved, a nemzeted, az emberi társadalom ad át, présel beléd, kér számon rajtad, vagy a ki tudja hol kapott egyéni kódod, a ki tudja mikor kezdődött saját múltad, amit a születésedkor a génjeidben hoztál, s amit a közös tapasztalat és érdek a maga képére és hasonlatosságára formált, de ami mégis újra meg újra fellázított az erőszak ellen, többet akart, mást akart, előre menekített? Vagy az, amelyikről szinte semmit sem tudsz, de ami képessé tesz rá, hogy elkülönítsd a mindenséget és önmagadat, a többi embert és önmagadat, pillanatnyi önmagadat és elképzelt önmagadat, hogy célokat tűzz ki, választani tudj, s hogy elindulj a választott cél felé, és tevékenykedj, és ne add föl akkor sem, ha a harmadik lépésnél kiderül, hogy reménytelen, ha könnyebb lenne nyafogni, mint a következő lépést megtenni?"

Bertók László






Random Idézet
"Kétféle számtan van. Az ész számtana és a szívé. Az ész számtana szerint a kettő, az öt, a száz, az ezer vagy a millió mind nagyobb az egynél. De a szív számtanában lehet az egy nagyobb bármennyinél. Kaphatsz bármennyi jó szót, törődést, az összes együttvéve kevesebb, mint egy. Az az egy, amit attól az egytől kapsz.Az Egyetlentől. "

Csitáry-Hock Tamás



Ugye, szép virág vagyok?



ugye, szép virág vagyok

Ugye, szép virág vagyok?



Random Idézet

"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."

Márai Sándor

Random Idézet

"A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a művészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban... A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük?"

Honoré de Balzac