logo
Random Idézet

"Célunk lehet például az is, hogy visszahódítsuk szerelmünket, aki valami apró félreértés miatt elhagyott bennünket. Szerelmünk szerint ugyan csak annyi történt, hogy már nem minket szeret, hanem valaki mást, de ez természetesen lehetetlen. Csupán meg kell nézni minket és azt a másikat. Nem akarok szegény nyálcsorgató nyomorékra semmi rosszat mondani, de minden szépségversenyen megelőzné egy tüdővészes hiéna. Szerelmünk esetében egyszerűen arról van szó, hogy valami aprósággal megbánthattuk. Ráhapciztunk a nyakára. A lábára léptünk tánc közben. Mi ettük meg véletlenül a csoki nagyobbik felét. Halálos biztonsággal állíthatjuk, hogy csak valami efféle kis izé miatt halványulhatott el irántunk érzett lángoló érzelme. Semmiféle más oka nem lehetett ugyanis arra, hogy elhagyjon minket. Illő szerénységgel és a mamánk elfogultságok nélküli szavaival szólva magunkról, mi olyan tökéletesek vagyunk, hogy ha kedvünk támad, francia parfümöt pisilünk, Húsvétkor és minden kedden. Szerelmünk nevelését semmilyen körülmények között se kezdjük azzal, hogy lábaihoz borulunk, és miközben taknyunk, nyálunk összefolyik, azt zokogjuk, hogy kéhér-lehek, gyehe-rehe vihisz-szahaaa! Ennél nagyobb hibát nem követhetnénk el. Csak semmi könyörgés! (...) Hadd érezze a bűnös lélek, mennyire megbántotta azt, aki csak érte, csak vele, neki bele és általa...! Szóval minket. Javaslom: ne is keressük a közelségét."

Nógrádi Gábor






Random Idézet
"A költők az mondják, hogy a tudós elhatárolja magát a csillagok szépségétől - egyszerűen gázatomokból álló gömböknek tartja őket. Semmi "egyszerűen". Magányos éjszakákon én is látom a csillagokat és érzem szépségüket. Többet vagy kevesebbet látok-e, mint a költők? Az égbolt végtelensége kiterjeszti a képzeletemet, s mintegy csodahintón utazgatva, saját kis szememmel akár egymillió éves fényt is megláthatok a végtelen csillagrendszerben, amelynek én is része vagyok... talán az én testem anyaga éppúgy dobódott ki valamilyen elfelejtett csillagból, mint ahogyan lám, most is anyag lökődik ki ott, abból a csillagrobbanásból. (...) A világmindenség nem lesz kevésbé misztikus, ha tudunk egyet-mást róla. Sokkal csodálatosabb az igazság, mint azt a múltban bármelyik művész megálmodhatta!"

Richard Feynman



Amikor nyári szünetben elmegyek a sulim előtt



amikor nyári szünetben elmegyek a sulim előtt

Amikor nyári szünetben elmegyek a sulim előtt



Random Idézet

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

Müller Péter

Random Idézet

"A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a művészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban... A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük?"

Honoré de Balzac