logo
Random Idézet

"A sirály az öböl partja fölött szállt, amikor megpillantott egy egeret. Leszállt az égből, és megkérdezte a rágcsálót: - Hol vannak a szárnyaid? Minden állatnak megvan a maga nyelve, és az egér nem értette, hogy mit beszél a madár. De az feltűnt neki, hogy van rajta két nagy, furcsa valami, ami a testéből nő ki. "Biztosan beteg szegény" - gondolta az egér. A sirály észrevette, hogy az egér a szárnyait bámulja, és azt mondta:- Szegénykém. Megtámadtak a szörnyek, megsüketítettek és ellopták a szárnyadat.Megrendülten a csőrébe vette a kis állatot, és elvitte egy sétarepülésre az egekbe. "Biztosan hiányzott már neki, hadd élvezze egy kicsit" - gondolta, miközben repült vele. Azután óvatosan visszatette a földre. Az egér hónapokig mélységesen boldogtalan volt, hiszen megismerte a magasságot, és egy óriási, gyönyörű világ látványa tárult elé. De ahogy telt-múlt az idő, újra hozzászokott saját kis egérlétéhez, és azt gondolta, hogy a csoda, amit átélt, nem volt több egy szép álomnál."

Paulo Coelho






Random Idézet
"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van. "

Müller Péter



Bámulatos pizza tekercs + meglepi



Bámulatos pizza tekercs

Bámulatos pizza tekercs

Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani ezt a kis finomságot, amit délben vagy akár este egy kis nasi gyanánt könnyen elkészíthettek. :) Jó étvágyat kívánunk hozzá.

Hozzávalók:

  • A tésztához:
  • 60 dkg liszt
  • 4 dl tej, ebből 1 dl az élesztőhöz
  • 2,5 dkg élesztő
  • kevés olaj
  • A töltelékhez:
  • 1 doboz löncshús
  • 1 nagy tubus pizzakrém
  • 1 fej hagyma
  • 1 tojás
  • 1 áztatott zsemle
  • esetleg kukorica
  • oregánó
  • A tetejére:
  • sajt

Elkészítés:

A tésztát összeállítjuk, kicsit dagasztjuk, majd kinyújtjuk alufóliára. A tölteléket hozzávalóit összedolgozzuk, majd a tésztára kenjük, feltekerjük. 1 cm-es karikákra vágjuk, és sütőpapírral kibélelt tepsire rakjuk, majd megszórjuk a tetejét sajttal. Magas hőmérsékleten sütjük!



Random Idézet

"Szívesen megvallom Önöknek, hogy bámulatba ejt a szent írások fensége és az evangélium szentsége a szívemhez szól. Nézzék csak meg, milyen fellengzős beszédűek a filozófusok könyvei, milyen jelentéktelennek tűnnek emellett. Lehetséges, hogy egy ilyen fennkölt és ugyanakkor ilyen egyszerű könyv emberi alkotás lenne? Lehetséges, hogy az, akinek a történetét elmondja, saját maga csak egy ember lenne? Csupán egy olyan hang, amit egy rajongó vagy egy becsvágyó szektás hirdet? Minő szelídség! Milyen erkölcsi tisztaság. Mily megható bájosság a tanításaiban! Micsoda magasztosság az alapelveiben! Milyen mélységes bölcsesség a beszédeiben! Micsoda merészség! Milyen finomság, ugyanakkor milyen ütőerő van a válaszaiban! Micsoda hatalom a szenvedélyein. Hol van az az ember, az a bölcs, aki gyengeség és hivalkodás nélkül így képes cselekedni, szenvedni és meghalni?"

Jean-Jacques Rousseau

Random Idézet

"Ebben az állapotban a klub olyan volt, mint az Óz, a nagy varázsló trükkje. Mindaz a varázslat, amely éjszakáról éjszakára megtöltötte a helyet, a pezsgés, az izgalom, csupán az elektronikai eszközök, az ital és a kábítószerek együttese által alkotott illúzió volt azok számára, akik besétáltak az ajtón, és beléptek ebbe a fantáziavilágba, mert itt megfeledkezhettek szürke, hétköznapi életükről. Talán azért jöttek, mert erősnek akarták érezni magukat, miközben gyengék voltak, vagy kívánatosnak, mert csúnyák voltak, esetleg divatosnak és gazdagnak, ha nem voltak azok, és az is lehet, hogy fiatalnak, és megpróbálták megelőzni az éveiket. Lehet, hogy csak ki akarták adni magukból a kudarcba fulladt kapcsolatuk miatt érzett fájdalmukat, vagy bosszút állni azért, mert dobták őket, és azt játszani, hogy valaki mást keresnek, miközben majd meghaltak azért az egyért."

J. R. Ward