logo
Random Idézet

"Bertrand Russelnek tökéletesen igaza van, amikor azt mondja, hogy ha az ember teljes és természetes szabadságot kapna - szabadságot ettől az úgynevezett "lelkiismerettől" és moráltól -, és segítenék, hogy egy egységes és természetes lénnyé, azaz intelligenssé és értelmessé válhasson, olyanná, aki saját fénye szerint él, nem pedig mások utasításai alapján, akkor az úgynevezett vallások mind eltűnnének a földről. Én tökéletesen egyetértek vele ebben. Az úgynevezett vallások minden bizonnyal eltűnnének a föld színéről, ha az emberek nem szenvednének; akkor nem keresnék a megváltást. De Bertrand Russel továbbmegy, és azt is mondja, hogy ezzel maga a vallás tűnne el a föld színéről. Ebben nem értek vele egyet. Az úgynevezett vallások eltűnnek, de épp azért, mert az úgynevezett vallások eltűntek, végre, első ízben megjelenhet a valódi vallás. Nem lesznek keresztények, nem lesznek hinduk, nem lesznek mohamedánok - és csak ekkor jelenhet meg egy újfajta vallásosság a földön. Akkor az emberek saját tudatuk szerint fognak élni."

Osho






Random Idézet
"Amíg egy ember meg akar ismerni egy másikat, amíg meg akarják változtatni egymást, amíg fontos, amit a másik gondol, érez, tesz, amíg van mondanivalójuk egymás számára, érzőidegük a másik fájdalmára, örömére, ameddig bosszantani tudja egyik a másikat, szokásaival, elképzeléseivel, más érdeklődésével, féltékenységével, addig a kapcsolatuk aktív. Ha ezek kihunytak, jön az elhidegülés, ami rosszabb a gyűlöletnél."

Hankiss János



Cipőfűző



Az ötéves Móricka anyukája bemegy a gyerekszobába, és látja, hogy a kisfia ül a szőnyegen és sírdogál.
- Mi baj, drágám? – kérdezi tőle.
- Most jöttem rá, hogy hogy kell bekötni a cipőfűzőmet.
- Hát ez igazán jó hír! Miért kell ezért pityeregni?
- Mert ezután egész életemben nekem kell majd bekötnöm!



Random Idézet

"Ebben az állapotban a klub olyan volt, mint az Óz, a nagy varázsló trükkje. Mindaz a varázslat, amely éjszakáról éjszakára megtöltötte a helyet, a pezsgés, az izgalom, csupán az elektronikai eszközök, az ital és a kábítószerek együttese által alkotott illúzió volt azok számára, akik besétáltak az ajtón, és beléptek ebbe a fantáziavilágba, mert itt megfeledkezhettek szürke, hétköznapi életükről. Talán azért jöttek, mert erősnek akarták érezni magukat, miközben gyengék voltak, vagy kívánatosnak, mert csúnyák voltak, esetleg divatosnak és gazdagnak, ha nem voltak azok, és az is lehet, hogy fiatalnak, és megpróbálták megelőzni az éveiket. Lehet, hogy csak ki akarták adni magukból a kudarcba fulladt kapcsolatuk miatt érzett fájdalmukat, vagy bosszút állni azért, mert dobták őket, és azt játszani, hogy valaki mást keresnek, miközben majd meghaltak azért az egyért."

J. R. Ward

Random Idézet

"Gondoltatok valaha arra, hogy kerültünk ide? (...) Mr. Hume, aki a tudományt tanítja, valami őslevesről beszélt, ami tele volt biogázokkal meg sárfoszlányokkal meg szénatomokkal, s ezek valahogy megszilárdultak, és lett belőlük galléros-ostoros egysejtű, a choanocyta. Bár ez inkább úgy hangzik, mint valami nemi betegség, s nem mint az evolúció első láncszeme... De még ha el is jutottunk odáig, még mindig hatalmas ugrás kell, hogy az amőbából majom, abból meg ember legyen, aki gondolkodik. És ami az egészben a legelképesztőbb - függetlenül attól, miben hiszünk -, hogy kezdetben volt a nagy semmi, aztán most mégis itt vagyunk, és a megfelelő idegsejtjeink a megfelelő időpontban kisülnek, és ettől képesek vagyunk döntéseket hozni. És még ennél is elképesztőbb, hogy ezt a sima működést, amire oda se kell figyelni, annyira természetesen jön belőlünk, szóval, még ezt is sikerül szétzilálnunk."

Jodi Lynn Picoult