Random Idézet

"És milyen különös: a vallásosak és a nem vallásosak egy pontban egyetértenek, miszerint szabadság nem létezik. Minden másban eltérő nézeteket vallanak, de ezen az egy ponton különös egyetértést mutatnak. A kommunisták ateistának vallják magukat, vallás nélkülinek, de azt mondják, az embert meghatározzák társadalmi, gazdasági és politikai körülményei. Az ember nem szabad: az ember tudatosságát külső erők irányítják. Ugyanaz a logika. Nevezheted a külső erőt gazdasági szerkezetnek. Hegel Történelemnek nevezi - nagy T-vel, ne feledd -, a vallásos emberek pedig Istennek nevezik, megint csak nagybetűvel. Isten, Történelem, Gazdaság, Politika, Társadalom - mind külső erők, abban azonban egytől egyig megegyeznek, hogy az ember nem szabad. Én azt mondom neked, hogy tökéletesen szabad vagy, feltétel nélküli szabadság a tiéd. Ne bújj ki a felelősség alól; a menekülés nem segít. Minél hamarabb elfogadod, annál jobb, mert abban a pillanatban hozzáláthatsz önmagad megteremtéséhez. És amikor megteremted önmagad, hatalmas örömben lesz részed, miután befejezted magad - úgy, ahogy te szeretted volna - végtelenül mély elégedettség tölt el, épp, mint a festőt, akinek a szívében földöntúli elégedettség árad szét az utolsó ecsetvonással. A jól végzett munka mélységes béke forrása. Az ember úgy érzi, kivette a részét a teljességből."

Osho

Random Idézet
"Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek"."

Hankiss János

Ez egy kitűnő tanács lenne

ez egy kitünő tanács lenne

Random Idézet

"Gondoltatok valaha arra, hogy kerültünk ide? (...) Mr. Hume, aki a tudományt tanítja, valami őslevesről beszélt, ami tele volt biogázokkal meg sárfoszlányokkal meg szénatomokkal, s ezek valahogy megszilárdultak, és lett belőlük galléros-ostoros egysejtű, a choanocyta. Bár ez inkább úgy hangzik, mint valami nemi betegség, s nem mint az evolúció első láncszeme... De még ha el is jutottunk odáig, még mindig hatalmas ugrás kell, hogy az amőbából majom, abból meg ember legyen, aki gondolkodik. És ami az egészben a legelképesztőbb - függetlenül attól, miben hiszünk -, hogy kezdetben volt a nagy semmi, aztán most mégis itt vagyunk, és a megfelelő idegsejtjeink a megfelelő időpontban kisülnek, és ettől képesek vagyunk döntéseket hozni. És még ennél is elképesztőbb, hogy ezt a sima működést, amire oda se kell figyelni, annyira természetesen jön belőlünk, szóval, még ezt is sikerül szétzilálnunk."

Jodi Lynn Picoult

Random Idézet

"A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad."

Lev Tolsztoj