Random Idézet

"Minden embert tisztelni kell, akármilyen sajnálatraméltó vagy nevetséges. Emlékeznünk kell, hogy minden emberben ugyanaz a lélek van, mint bennünk. Még akkor is, ha a másik testileg, lelkileg visszataszító, így kell gondolkoznunk: "Igen, ilyen szörnyűségnek is kell lennie, és el kell viselni őket." Ha kimutatjuk nekik ellenszenvünket, először is, igazságtalanok vagyunk, másodszor, kihívjuk őket olyan harcra, mely nem a koncért, hanem az ő létükért folyik. Akármilyen is, képtelen megváltoztatni magát. Mit tehet? Küzd ellenünk, mint a halálos ellenségével. Hiszen valójában mi akkor akarunk jók lenni hozzájuk, ha ők már megváltoztak, és nem olyanok, amilyenek. De ez számukra lehetetlen. Éppen ezért, jó szándékúnak kell lennünk minden emberrel, bármilyen is legyen, és ne várjuk tőle azt, amire képtelen, hogy más ember legyen."

Arthur Schopenhauer

Random Idézet
"Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. "

Márai Sándor

Gyerekkorunk legnagyobb traumája

Neked is biztosan ismerős az érzés, amikor kezedbe veszed a dobozt, kinyitod, és….ááá! Anyu, már megint! Miért?!

Random Idézet

"Sokan vannak, akik azt állítják, hogy a szerelemnek nem lehet parancsolni. Ez az emberiség egyik nagy tévedése! A szerelmi fellángolásunkat ugyanúgy lehet nevelni, irányítani, mint bármi mást: szülőt, testvért, kutyát vagy matektanárt. Azt kérdezitek: hogyan? Egyszerű. Önmeggyőzéssel. (...) Csupán őszintén kell válaszolni néhány kérdésre. Vajon a sok millió ellenkező nemű közül miért pont ő tetszik? Mert szebb és csinosabb mint a többi? Na, bumm! És akkor mi van? Vagy talán mert látszik a szemén, hogy okosabb is? Hát igen. Véletlen adottság. Nem az ő érdeme. Így született. Vagy talán nem két lába, két keze és egy feje van neki is, mint a többieknek? Nevetséges! Pont olyan, mint más. Ilyeneket kell mondogatni magunknak szépen, lassan, nyugodtan, miközben közeledünk a kiválasztott személyhez, hogy bebizonyítsuk: minket nem vakít el a szerelem. Vagy talán az számít, hogy ha látjuk a kedves személyt, kiszárad a szánk, kiguvad a szemünk, remegünk, mint a kocsonya és a szívünk ki akar ugrani? Röhej! Ez csak biokémia! Az a helyzet, hogy az adrenalin-szintünk, vagy mi az izé emelkedik. Meg a vérnyomásunk. Meg a cukrunk. Ez kérem tananyag! No, most aki mindezt bölcsen és pontosan átgondolja, az a szerelmi fellángolást könnyedén kézben tudja tartani."

Nógrádi Gábor

Random Idézet

"Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek."

Rabindranath Tagore