logo
Random Idézet

"Ébren vagyok. Hát persze, ébren vagy, és erősen koncentrálsz, de egy hamis álmot kergetsz. Az egész emberiség ébren álmodik, és foglya egy világnak, amely nem is létezik. Egy olyan világegyetemet álmodunk magunknak, amely tele van számokkal és statisztikai adatokkal, csak a természetet vagyunk képtelenek objektíven szemlélni. A dolgok szétszálazhatatlan szövetét, amely pillantásunk elől mindig rejtve marad, úgy próbáljuk mégis kibogozni, és azután a szálakat egymás fölé - vagy mellérendelni, hogy a csúcsokba mindig magunkat helyezzük. Szimbólumokról és apró részletekről értekezünk, amiket létezőknek kiáltunk ki, levezetéseket és hierarchiákat fabrikálunk, közben pedig eltorzítjuk az időt és a teret. A dolgokat mindig látnunk kell ahhoz, hogy megérthessük őket, de abban a pillanatban, amint láthatóvá tettük, eltüntetjük az értelmünk elől. Nézz bele a sötétségbe, Karen! Az élet ősoka sötét. A sötétség félelmetes. Egyáltalán nem! Csak kioltja látható világunk koordinátáit. Ez ennyire rossz? A természet objektív, és telve van sokszínűséggel! Csak az előítéleteink szemüvegén keresztül szegényedik el, mert mi a kellemes és a kellemetlen szerint ítélünk. Az erős fényben mindig csak magunkat ismerjük fel újra és újra."

Frank Schätzing






Random Idézet
"Amit ma elmulasztottál, azt már sosem pótolhatod. Mert az már egy másik alkalom, egy másik történet lesz. Ami ma elmúlt, azt már holnap nem kaphatod meg. Minden lehetőséget ragadj meg, ha csak rajtad múlik. Ha fontos. Ha valóban fontos. Ne fogadd el a "majd lesz másik alkalom" hamis illúzióját. Mert nem lesz. Az már nem ez lesz. Az már egy másik. És ha két alkalmad lett volna, akkor így csak egy marad.Ha marad."

Csitáry-Hock Tamás



Kis csoki lány vicces tánca – Ezen besírsz!



Kis csoki lány vicces tánca – Ezen besírsz!Kis csoki lány vicces tánca – Ezen besírsz!

Jessica úgy gondolta eleget próbálta már a lánycsapattal az uncsi közös táncot, mi lenne ha az élő fellépésen valami mást adna elő, ha kicsit rögtönözne. A kis improvizálásból végül az lett, hogy simán elvitte az egész műsort. Annyira beleélte magát, annyira táncolt, pörgött-forgott, ugrált, (miközben a többiek próbálták magukat tartani az eredeti produkcióhoz), hogy a végén még csóközönt is küldött a lelkes nézőközönségnek. Nézzétek meg, ha nem hiszitek :)



Random Idézet

"Milyen hát az a szerelem, amely szétporlik a nyelv gátjain? Milyen az a viharos hullám, mely szűkölő kutyaként vonul vissza az első összecsapáskor? Milyen íratlan törvény marasztalhat téged az egyik, engem pedig a másik parton, amikor mind a ketten úszni akarunk? Hát persze: kedveljük partjainkat! Te mondjuk a fűzfáid és a síkságod miatt, én talán a virágzó pityókaföldekért és a kukoricáért... De milyen hidat építsünk közéjük? Szerintem - erőset, tartósat. Hogy azon átkelve mindketten otthon érezhessük magunkat bármely parton. Hogy ne bántsa büszkeségünk, ha egyenlő módon birtokba vesszük egymás világát, de nem mint a győző vagy a legyőzött, hanem egyenlő felekként. És büszkén arra, hogy sok-sok kortársunkkal ellentétben mi szabadabban lélegzünk. Csalogassuk be egymást kedvenc búvóhelyeinkre, ismerjük meg gyermekkorunk minden zegét-zugát, járjuk be a nyelvek bozótját, s ha majd gyermekeink is lennének, ne ejtsük őket váratlan csapdába, hogy - nosza, válasszatok! Legyen természetes világuk a folyó mindkét partja, s tudjanak önfeledten játszadozni azon a kő- vagy acélhídon, mely nemcsak érettük, de az időnek is készül."

Cseke Gábor

Random Idézet

"Nem könnyű dolog szembesülni a kudarccal. Akadnak emberek, akik elmenekülnek és belső védőbástyáik mögé rejtőznek előle; mások igyekeznek megfeledkezni róla, mintha meg sem történt volna; megint mások agresszíven tagadják, hogy ilyesmi megeshet velük, és a legundorítóbb fajta önáltatásba menekülnek. Csak kevesen vannak, akik valóban beismerik, ha valami nem sikerül nekik, és nem hárítják másra a felelősséget, hanem készek vállalni hibáik következményeit. Az ilyen ritka személyiségeket sokféle hajtóerő ösztönözheti; egyaránt megtalálhatóak közöttük az őszinteség talpig becsületes megszállottjai és a hidegvérű, minden erkölcsöt lenéző cinikusok. Általában ezen a ponton szokás megvonni a határvonalat a jó és a gonosz, e két, alapjában véve tartalmatlan morális kategória között; pedig az igazi mezsgye egészen máshol húzódik, és nem filozófia kérdése - a gyönge és az erős jellemű embereket választja el."

Raul Renier