logo
Random Idézet

"Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (...) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni."

A Gyűrűk Ura c. film






Random Idézet
"Nem mondod, hogy szereted, mert nem mondhatod neki. Mindent elrontanál. Elfutna, elrohanna abban a pillanatban, ahogy megértené, hogy ez most más. Ez nem amolyan baráti ölelés, hanem annál több. Darabokra törtség, fájdalom marad minden érintés után, mert más az, amire te vágysz - de nem mondhatod el. Nem mondhatod el, mert túl fontos neked ő. Nem veszítheted el, bárkit elveszíthetsz, bármit túlélsz, de azt, hogy ő ne lenne többet... na azt nem."

Oravecz Nóra



Művészet a stockholmi metróban



Stockholmban egy vonaljegy áráért nem csak elérni kívánt úti célunkat közelíthetjük meg, hanem betekintést nyerhetünk egy művészeti alkotásba, melyet 110 km-es hosszúságával a világ leghosszabb kiállítása névvel illetnek, és amely az évek során összesen 150 művész közreműködésével jött létre. A három vonal 100 megállója közül kilencvenben csodálhatók meg a mozaikok, festmények, installációk, szobrok, feliratok és domborművek, melyek az 1950-es évektől készülnek, időről-időre új művekkel kiegészülve. A falfelületek legtöbb esetben durván texturáltak, a természetes kőzetet is bevonják a dekorációba. Minden megálló egyedi témával rendelkezik, modern és klasszikus alkotásokkal egyaránt. A kék vonalon található Kungsträdgården megállóban egy régészeti ásatást követhetünk végig. Az Östermalmstorg állomáson Siri Derkert tervező a nők jogaira hívja fel a figyelmet. A stockholmi metró nagy népszerűségnek örvend a turisták körében, a felszíni közlekedés helyett sokan kalandoznak inkább eme föld alatti kiállítótérben.

művészet a stockholmi metróban

Művészet a stockholmi metróban



Random Idézet

"Nem könnyű dolog szembesülni a kudarccal. Akadnak emberek, akik elmenekülnek és belső védőbástyáik mögé rejtőznek előle; mások igyekeznek megfeledkezni róla, mintha meg sem történt volna; megint mások agresszíven tagadják, hogy ilyesmi megeshet velük, és a legundorítóbb fajta önáltatásba menekülnek. Csak kevesen vannak, akik valóban beismerik, ha valami nem sikerül nekik, és nem hárítják másra a felelősséget, hanem készek vállalni hibáik következményeit. Az ilyen ritka személyiségeket sokféle hajtóerő ösztönözheti; egyaránt megtalálhatóak közöttük az őszinteség talpig becsületes megszállottjai és a hidegvérű, minden erkölcsöt lenéző cinikusok. Általában ezen a ponton szokás megvonni a határvonalat a jó és a gonosz, e két, alapjában véve tartalmatlan morális kategória között; pedig az igazi mezsgye egészen máshol húzódik, és nem filozófia kérdése - a gyönge és az erős jellemű embereket választja el."

Raul Renier

Random Idézet

"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."

Müller Péter