Random Idézet

"Minden embert tisztelni kell, akármilyen sajnálatraméltó vagy nevetséges. Emlékeznünk kell, hogy minden emberben ugyanaz a lélek van, mint bennünk. Még akkor is, ha a másik testileg, lelkileg visszataszító, így kell gondolkoznunk: "Igen, ilyen szörnyűségnek is kell lennie, és el kell viselni őket." Ha kimutatjuk nekik ellenszenvünket, először is, igazságtalanok vagyunk, másodszor, kihívjuk őket olyan harcra, mely nem a koncért, hanem az ő létükért folyik. Akármilyen is, képtelen megváltoztatni magát. Mit tehet? Küzd ellenünk, mint a halálos ellenségével. Hiszen valójában mi akkor akarunk jók lenni hozzájuk, ha ők már megváltoztak, és nem olyanok, amilyenek. De ez számukra lehetetlen. Éppen ezért, jó szándékúnak kell lennünk minden emberrel, bármilyen is legyen, és ne várjuk tőle azt, amire képtelen, hogy más ember legyen."

Arthur Schopenhauer

Random Idézet
"A költők az mondják, hogy a tudós elhatárolja magát a csillagok szépségétől - egyszerűen gázatomokból álló gömböknek tartja őket. Semmi "egyszerűen". Magányos éjszakákon én is látom a csillagokat és érzem szépségüket. Többet vagy kevesebbet látok-e, mint a költők? Az égbolt végtelensége kiterjeszti a képzeletemet, s mintegy csodahintón utazgatva, saját kis szememmel akár egymillió éves fényt is megláthatok a végtelen csillagrendszerben, amelynek én is része vagyok... talán az én testem anyaga éppúgy dobódott ki valamilyen elfelejtett csillagból, mint ahogyan lám, most is anyag lökődik ki ott, abból a csillagrobbanásból. (...) A világmindenség nem lesz kevésbé misztikus, ha tudunk egyet-mást róla. Sokkal csodálatosabb az igazság, mint azt a múltban bármelyik művész megálmodhatta!"

Richard Feynman

Sokkoló plakát – nem szeretem a bukósisakot, hülyén áll…

Nem szeretem a bukósisakot, hülyén nézek ki benne…” olvasható a plakáton.

Láttunk már sok hatásvadász képet, de ez mind közül a legsokkolóbb. Elgondolkodtat, az biztos…

Random Idézet

"Micsoda? Hogy érezhetnék szeretet ezek iránt a zsarnokok iránt, akik felelősek a Tibetben mindmáig tartó atrocitásokért, akik száműzetésbe kényszerítették a szegény, idős dalai lámát, akik olyan ártatlan szerzeteseket vetnek börtönbe, mint Dzsigme és Lobszang? (...) A dalai láma elmagyarázta, hogy akik ártani akarnak nekem, azok valójában tálcán kínálják a spirituális fejlődés legnagyszerűbb lehetőségét. Hiszen amikor összeakadok velük, természetes módon gyűlöletet és haragot érzek, és általuk esélyt kapok, hogy megtartóztassam magam ezektől az indulatoktól. Ha mindig mindenki kedves lenne hozzám, soha nem lenne lehetőségem a türelem gyakorlására. Hiszen könnyű együtt érezni azokkal, akik jók hozzám, és akiket kedvelek, az igazi próbatétel az, amikor valaki ártani akar nekem, meg akar gátolni valamiben, elvesz tőlem valamit, vagy inzultál. Ha az ilyen ember iránt is tudok szeretet érezni, az már előrelépés. Ez az ember tehát lehetőséget ad a fejlődésre, és ezért hálával tartozom neki. Ilyen lehetőséget még Khenszur Thabkje rinpocse sem tud nyújtani nekem a bölcs tanításaival, ezért az ellenségemet legnagyobb tanítómként kell tisztelnem."

Ian D. Robinson

Random Idézet

"Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem."

Carl Gustav Jung