logo
Random Idézet

"Bertrand Russelnek tökéletesen igaza van, amikor azt mondja, hogy ha az ember teljes és természetes szabadságot kapna - szabadságot ettől az úgynevezett "lelkiismerettől" és moráltól -, és segítenék, hogy egy egységes és természetes lénnyé, azaz intelligenssé és értelmessé válhasson, olyanná, aki saját fénye szerint él, nem pedig mások utasításai alapján, akkor az úgynevezett vallások mind eltűnnének a földről. Én tökéletesen egyetértek vele ebben. Az úgynevezett vallások minden bizonnyal eltűnnének a föld színéről, ha az emberek nem szenvednének; akkor nem keresnék a megváltást. De Bertrand Russel továbbmegy, és azt is mondja, hogy ezzel maga a vallás tűnne el a föld színéről. Ebben nem értek vele egyet. Az úgynevezett vallások eltűnnek, de épp azért, mert az úgynevezett vallások eltűntek, végre, első ízben megjelenhet a valódi vallás. Nem lesznek keresztények, nem lesznek hinduk, nem lesznek mohamedánok - és csak ekkor jelenhet meg egy újfajta vallásosság a földön. Akkor az emberek saját tudatuk szerint fognak élni."

Osho






Random Idézet
"Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz - így élünk. És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság."

Müller Péter



80 éves Jean-Paul Belmondo, a profi



Ha nem szeretik a hegyeket, ha nem szeretik a várost, ha nem szeretik a tengert – akkor menjenek a pokolba. Mondja Michel, valamikor a Kifulladásig elején, vezetés közben, kinézve a filmből, egyenest bele a kamerába. Jean Seberg mint Patricia Franchini csak később tűnik fel. Én pedig nem is igazán tudom, miért érzem úgy, hogy ez a néhány másodperc minden idők legjobb néhány másodperceinek egyike a mozi történetében. Nyilván a fiatal Belmondo miatt is.

belmondo kifulladásig

Aki április 9-én betöltötte 80. életévét. Múlik a rohadt idő, néhány évvel ezelőtt Bud Spencert is utolérte ez a 80-as, utolérte most a másikat is. Lehet, hogy furcsa együtt emlegetni kettejüket, de megmagyarázom. Miszerint hát gyerekkorunk – a hetvenes évek – legnagyobb hősei voltak ők. Meg harmadikként Alain Delon, természetesen, de ő még csak most 78. Míg Bud Spencernél csak a pofonok számítottak, meg a nevetés, addig Belmondo sokkal többet tudott. Egyrészt ő volt a férfi – Bud Spencer nem nagyon akartunk lenni, Belmondo igen, mi az, hogy. A férfi, akinek mindig a helyén a szíve, orbitálisak a pofonjai, aki mindig célba talál, aki tökéletes mosolyával leveszi a lábukról a gyönyörű nőket. Ám Belmondo másrészt egészen kiváló színész is volt, sok arccal, érzékenységgel.

Nem szaladgálnak csapatostul az olyanok, akik egyformán feltalálták magukat a művész- és a kommersz filmekben, akik ugyanúgy helytálltak Jean-Luc Godard vagy Georges Lautner kamerája előtt. Belmondónak ment a kettő. A francia új hullám talán legfontosabb klasszikusa – a Kifulladásig – neki is köszönhetően az, ami, ahogy a másik Godard-remekműben, a Bolond Pierrot-ban is tökéletes Ferdinand.

belmondo a profi

Tényleg fogalmam sincs, mit szeressek jobban, ezeket vagy Stant a Zsaru vagy csirkefogó?-ból, esetleg Joss Beaumont-t A profi-ból. A Zsaru vagy csirkefogó? amúgy nem tartozik a legnagyobb Belmondo-filmek közé, csakhogy vannak személyes élmények is. Amikor bemutatták, úgy ezerkilencszáznyolcvan körül, háromszor néztem meg három nap alatt, azóta még vagy ötször, végig tudom játszani fejben, jelenetről jelenetre, és most, amikor írom ezt, a Philippe Sarde-zenét dúdolgatom magamban, megtehetem, egyedül üldögélek itt.

belmondo zsaru vagy csirkefogó

Úgy rémlik, a hetvenes-nyolcvanas években – és korábban is – a francia film mást jelentett Magyarországon és Kelet-Európában, mint mostanában. Művészben is, kommerszben is. Abban meg, hogy nemcsak a tengerentúlon készülhettek pénztáraknál is toplistás darabok, bizony benne volt Belmondo, vastagon. Hogy ez olyasmit jelentene, hogy régen minden jobb volt, azt nem hiszem, de mégiscsak van, amikor szabad szabadjára engedni a nosztalgiát. Minek szégyellni az ilyet?

Úgyhogy isten éltesse Jean-Paul Belmondót. A mű kerek és örök, oszt jó’ van.

Forrás:

 



Random Idézet

"Nem könnyű dolog szembesülni a kudarccal. Akadnak emberek, akik elmenekülnek és belső védőbástyáik mögé rejtőznek előle; mások igyekeznek megfeledkezni róla, mintha meg sem történt volna; megint mások agresszíven tagadják, hogy ilyesmi megeshet velük, és a legundorítóbb fajta önáltatásba menekülnek. Csak kevesen vannak, akik valóban beismerik, ha valami nem sikerül nekik, és nem hárítják másra a felelősséget, hanem készek vállalni hibáik következményeit. Az ilyen ritka személyiségeket sokféle hajtóerő ösztönözheti; egyaránt megtalálhatóak közöttük az őszinteség talpig becsületes megszállottjai és a hidegvérű, minden erkölcsöt lenéző cinikusok. Általában ezen a ponton szokás megvonni a határvonalat a jó és a gonosz, e két, alapjában véve tartalmatlan morális kategória között; pedig az igazi mezsgye egészen máshol húzódik, és nem filozófia kérdése - a gyönge és az erős jellemű embereket választja el."

Raul Renier

Random Idézet

"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."

Márai Sándor