logo
Random Idézet

"A sirály az öböl partja fölött szállt, amikor megpillantott egy egeret. Leszállt az égből, és megkérdezte a rágcsálót: - Hol vannak a szárnyaid? Minden állatnak megvan a maga nyelve, és az egér nem értette, hogy mit beszél a madár. De az feltűnt neki, hogy van rajta két nagy, furcsa valami, ami a testéből nő ki. "Biztosan beteg szegény" - gondolta az egér. A sirály észrevette, hogy az egér a szárnyait bámulja, és azt mondta:- Szegénykém. Megtámadtak a szörnyek, megsüketítettek és ellopták a szárnyadat.Megrendülten a csőrébe vette a kis állatot, és elvitte egy sétarepülésre az egekbe. "Biztosan hiányzott már neki, hadd élvezze egy kicsit" - gondolta, miközben repült vele. Azután óvatosan visszatette a földre. Az egér hónapokig mélységesen boldogtalan volt, hiszen megismerte a magasságot, és egy óriási, gyönyörű világ látványa tárult elé. De ahogy telt-múlt az idő, újra hozzászokott saját kis egérlétéhez, és azt gondolta, hogy a csoda, amit átélt, nem volt több egy szép álomnál."

Paulo Coelho






Random Idézet
"Kétféle számtan van. Az ész számtana és a szívé. Az ész számtana szerint a kettő, az öt, a száz, az ezer vagy a millió mind nagyobb az egynél. De a szív számtanában lehet az egy nagyobb bármennyinél. Kaphatsz bármennyi jó szót, törődést, az összes együttvéve kevesebb, mint egy. Az az egy, amit attól az egytől kapsz.Az Egyetlentől. "

Csitáry-Hock Tamás



80 éves Jean-Paul Belmondo, a profi



Ha nem szeretik a hegyeket, ha nem szeretik a várost, ha nem szeretik a tengert – akkor menjenek a pokolba. Mondja Michel, valamikor a Kifulladásig elején, vezetés közben, kinézve a filmből, egyenest bele a kamerába. Jean Seberg mint Patricia Franchini csak később tűnik fel. Én pedig nem is igazán tudom, miért érzem úgy, hogy ez a néhány másodperc minden idők legjobb néhány másodperceinek egyike a mozi történetében. Nyilván a fiatal Belmondo miatt is.

belmondo kifulladásig

Aki április 9-én betöltötte 80. életévét. Múlik a rohadt idő, néhány évvel ezelőtt Bud Spencert is utolérte ez a 80-as, utolérte most a másikat is. Lehet, hogy furcsa együtt emlegetni kettejüket, de megmagyarázom. Miszerint hát gyerekkorunk – a hetvenes évek – legnagyobb hősei voltak ők. Meg harmadikként Alain Delon, természetesen, de ő még csak most 78. Míg Bud Spencernél csak a pofonok számítottak, meg a nevetés, addig Belmondo sokkal többet tudott. Egyrészt ő volt a férfi – Bud Spencer nem nagyon akartunk lenni, Belmondo igen, mi az, hogy. A férfi, akinek mindig a helyén a szíve, orbitálisak a pofonjai, aki mindig célba talál, aki tökéletes mosolyával leveszi a lábukról a gyönyörű nőket. Ám Belmondo másrészt egészen kiváló színész is volt, sok arccal, érzékenységgel.

Nem szaladgálnak csapatostul az olyanok, akik egyformán feltalálták magukat a művész- és a kommersz filmekben, akik ugyanúgy helytálltak Jean-Luc Godard vagy Georges Lautner kamerája előtt. Belmondónak ment a kettő. A francia új hullám talán legfontosabb klasszikusa – a Kifulladásig – neki is köszönhetően az, ami, ahogy a másik Godard-remekműben, a Bolond Pierrot-ban is tökéletes Ferdinand.

belmondo a profi

Tényleg fogalmam sincs, mit szeressek jobban, ezeket vagy Stant a Zsaru vagy csirkefogó?-ból, esetleg Joss Beaumont-t A profi-ból. A Zsaru vagy csirkefogó? amúgy nem tartozik a legnagyobb Belmondo-filmek közé, csakhogy vannak személyes élmények is. Amikor bemutatták, úgy ezerkilencszáznyolcvan körül, háromszor néztem meg három nap alatt, azóta még vagy ötször, végig tudom játszani fejben, jelenetről jelenetre, és most, amikor írom ezt, a Philippe Sarde-zenét dúdolgatom magamban, megtehetem, egyedül üldögélek itt.

belmondo zsaru vagy csirkefogó

Úgy rémlik, a hetvenes-nyolcvanas években – és korábban is – a francia film mást jelentett Magyarországon és Kelet-Európában, mint mostanában. Művészben is, kommerszben is. Abban meg, hogy nemcsak a tengerentúlon készülhettek pénztáraknál is toplistás darabok, bizony benne volt Belmondo, vastagon. Hogy ez olyasmit jelentene, hogy régen minden jobb volt, azt nem hiszem, de mégiscsak van, amikor szabad szabadjára engedni a nosztalgiát. Minek szégyellni az ilyet?

Úgyhogy isten éltesse Jean-Paul Belmondót. A mű kerek és örök, oszt jó’ van.

Forrás:

 



Random Idézet

"Így megy ez: egyik nap a másik után, egyik étkezés a másik után. Egy adott pillanatban csak egyszer veszünk levegőt, egy adott percben csak egyfajta fájdalmat érzékelünk. A fogorvos egyszerre csak egy gyökércsatornát vesz kezelésbe; a hajóépítők egyszerre csak egy hajót ácsolnak. Ha az ember regényírással foglalkozik, csak oldalról oldalra haladhat. A többi - mindaz, amit tudunk, mindaz, amitől félünk - elmarad mellőlünk. Katalógusokat böngészünk, meccset nézünk, elhatározzuk, hogy az AT&T telefontársaság helyett inkább a Sprinthez csatlakozunk. Számláljuk a madarakat az égen, és hiába halljuk a közelgő lépteket a folyosóról, nem fordulunk hátra; azt mondjuk, igen, igen, a felhő gyakran emlékeztet másvalamire - halra, egyszarvúra, lóháton ülő emberre -, de azért igazából csak felhő marad, semmi más. És még ha villám kél belőle, akkor is azt mondjuk: ó, ez csak egy felhő, és figyelmünket máris leköti a következő étkezés, a következő fájdalom, a következő lélegzetvétel vagy a regény következő oldala. Hát igen - így megy ez..."

Stephen King

Random Idézet

"Klingsor a bűvös szemüveg segítségével átlátott a takarón, az ingen, a bőrön, bele Lancelot testébe, és figyelemmel kísérhette a kis életszellemek pajzán játékait, amint a vérerek labirintusain kergették egymást fel-alá. Sokáig tartott, amíg a Szerelmet megtalálta közöttük. De végre rálelt: ott ült a Szerelem lovagló helyzetben Lancelot hátgerincén, és egy kicsi tollseprűvel csiklandozta. Azután elunta ezt a játékot, ügyesen bebújt a tüdő lebernyegei közé, és összeszorította a lovag szívét. De ezt is régi tréfának találhatta, mert beült az aortába, és a vérfolyamon felszállíttatta magát az agyba. Itt egy ideig babrált a finom tekervények között, kivett mindenfélét a fiókokból, meg visszatette, azután belezavarodott a vonalkák rendszerébe, ásított egyet és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére lábát lóbálva és kis tükörben nézegette magát, mert a Szerelem nagyon hiú. Pedig nem volt szép a Szerelem: sovány volt és sápadt, nyugtalan és idomtalan, és a sok erőlködéstől kidagadtak az erei. De ő nem látta, hogy milyen csúnya, mert köztudomású, hogy a Szerelem vak."

Szerb Antal