logo
Random Idézet

"A sirály az öböl partja fölött szállt, amikor megpillantott egy egeret. Leszállt az égből, és megkérdezte a rágcsálót: - Hol vannak a szárnyaid? Minden állatnak megvan a maga nyelve, és az egér nem értette, hogy mit beszél a madár. De az feltűnt neki, hogy van rajta két nagy, furcsa valami, ami a testéből nő ki. "Biztosan beteg szegény" - gondolta az egér. A sirály észrevette, hogy az egér a szárnyait bámulja, és azt mondta:- Szegénykém. Megtámadtak a szörnyek, megsüketítettek és ellopták a szárnyadat.Megrendülten a csőrébe vette a kis állatot, és elvitte egy sétarepülésre az egekbe. "Biztosan hiányzott már neki, hadd élvezze egy kicsit" - gondolta, miközben repült vele. Azután óvatosan visszatette a földre. Az egér hónapokig mélységesen boldogtalan volt, hiszen megismerte a magasságot, és egy óriási, gyönyörű világ látványa tárult elé. De ahogy telt-múlt az idő, újra hozzászokott saját kis egérlétéhez, és azt gondolta, hogy a csoda, amit átélt, nem volt több egy szép álomnál."

Paulo Coelho






Random Idézet
"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van. "

Müller Péter



80 éves Jean-Paul Belmondo, a profi



Ha nem szeretik a hegyeket, ha nem szeretik a várost, ha nem szeretik a tengert – akkor menjenek a pokolba. Mondja Michel, valamikor a Kifulladásig elején, vezetés közben, kinézve a filmből, egyenest bele a kamerába. Jean Seberg mint Patricia Franchini csak később tűnik fel. Én pedig nem is igazán tudom, miért érzem úgy, hogy ez a néhány másodperc minden idők legjobb néhány másodperceinek egyike a mozi történetében. Nyilván a fiatal Belmondo miatt is.

belmondo kifulladásig

Aki április 9-én betöltötte 80. életévét. Múlik a rohadt idő, néhány évvel ezelőtt Bud Spencert is utolérte ez a 80-as, utolérte most a másikat is. Lehet, hogy furcsa együtt emlegetni kettejüket, de megmagyarázom. Miszerint hát gyerekkorunk – a hetvenes évek – legnagyobb hősei voltak ők. Meg harmadikként Alain Delon, természetesen, de ő még csak most 78. Míg Bud Spencernél csak a pofonok számítottak, meg a nevetés, addig Belmondo sokkal többet tudott. Egyrészt ő volt a férfi – Bud Spencer nem nagyon akartunk lenni, Belmondo igen, mi az, hogy. A férfi, akinek mindig a helyén a szíve, orbitálisak a pofonjai, aki mindig célba talál, aki tökéletes mosolyával leveszi a lábukról a gyönyörű nőket. Ám Belmondo másrészt egészen kiváló színész is volt, sok arccal, érzékenységgel.

Nem szaladgálnak csapatostul az olyanok, akik egyformán feltalálták magukat a művész- és a kommersz filmekben, akik ugyanúgy helytálltak Jean-Luc Godard vagy Georges Lautner kamerája előtt. Belmondónak ment a kettő. A francia új hullám talán legfontosabb klasszikusa – a Kifulladásig – neki is köszönhetően az, ami, ahogy a másik Godard-remekműben, a Bolond Pierrot-ban is tökéletes Ferdinand.

belmondo a profi

Tényleg fogalmam sincs, mit szeressek jobban, ezeket vagy Stant a Zsaru vagy csirkefogó?-ból, esetleg Joss Beaumont-t A profi-ból. A Zsaru vagy csirkefogó? amúgy nem tartozik a legnagyobb Belmondo-filmek közé, csakhogy vannak személyes élmények is. Amikor bemutatták, úgy ezerkilencszáznyolcvan körül, háromszor néztem meg három nap alatt, azóta még vagy ötször, végig tudom játszani fejben, jelenetről jelenetre, és most, amikor írom ezt, a Philippe Sarde-zenét dúdolgatom magamban, megtehetem, egyedül üldögélek itt.

belmondo zsaru vagy csirkefogó

Úgy rémlik, a hetvenes-nyolcvanas években – és korábban is – a francia film mást jelentett Magyarországon és Kelet-Európában, mint mostanában. Művészben is, kommerszben is. Abban meg, hogy nemcsak a tengerentúlon készülhettek pénztáraknál is toplistás darabok, bizony benne volt Belmondo, vastagon. Hogy ez olyasmit jelentene, hogy régen minden jobb volt, azt nem hiszem, de mégiscsak van, amikor szabad szabadjára engedni a nosztalgiát. Minek szégyellni az ilyet?

Úgyhogy isten éltesse Jean-Paul Belmondót. A mű kerek és örök, oszt jó’ van.

Forrás:

 



Random Idézet

"Szívesen megvallom Önöknek, hogy bámulatba ejt a szent írások fensége és az evangélium szentsége a szívemhez szól. Nézzék csak meg, milyen fellengzős beszédűek a filozófusok könyvei, milyen jelentéktelennek tűnnek emellett. Lehetséges, hogy egy ilyen fennkölt és ugyanakkor ilyen egyszerű könyv emberi alkotás lenne? Lehetséges, hogy az, akinek a történetét elmondja, saját maga csak egy ember lenne? Csupán egy olyan hang, amit egy rajongó vagy egy becsvágyó szektás hirdet? Minő szelídség! Milyen erkölcsi tisztaság. Mily megható bájosság a tanításaiban! Micsoda magasztosság az alapelveiben! Milyen mélységes bölcsesség a beszédeiben! Micsoda merészség! Milyen finomság, ugyanakkor milyen ütőerő van a válaszaiban! Micsoda hatalom a szenvedélyein. Hol van az az ember, az a bölcs, aki gyengeség és hivalkodás nélkül így képes cselekedni, szenvedni és meghalni?"

Jean-Jacques Rousseau

Random Idézet

"Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz."

Richard Russo