logo
Random Idézet

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni."

Müller Péter






Random Idézet
"Csak ennek van értelme. Szeretni valakit ''csak''. Ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett. Érted, neked. Minden más őrültség. Megfelelni elvárásoknak, kötelességeknek, feladatoknak. És közben nem élni, nem szeretni. Ez az őrültség. Hiába próbálsz felhozni ellene millió érvet és egy másik mellett szintén milliót. Mert ez az, aminek valójában semmi értelme. Ez az igazi őrültség. Érveket és ellenérveket gyártani."

Csitáry-Hock Tamás



80 éves Jean-Paul Belmondo, a profi



Ha nem szeretik a hegyeket, ha nem szeretik a várost, ha nem szeretik a tengert – akkor menjenek a pokolba. Mondja Michel, valamikor a Kifulladásig elején, vezetés közben, kinézve a filmből, egyenest bele a kamerába. Jean Seberg mint Patricia Franchini csak később tűnik fel. Én pedig nem is igazán tudom, miért érzem úgy, hogy ez a néhány másodperc minden idők legjobb néhány másodperceinek egyike a mozi történetében. Nyilván a fiatal Belmondo miatt is.

belmondo kifulladásig

Aki április 9-én betöltötte 80. életévét. Múlik a rohadt idő, néhány évvel ezelőtt Bud Spencert is utolérte ez a 80-as, utolérte most a másikat is. Lehet, hogy furcsa együtt emlegetni kettejüket, de megmagyarázom. Miszerint hát gyerekkorunk – a hetvenes évek – legnagyobb hősei voltak ők. Meg harmadikként Alain Delon, természetesen, de ő még csak most 78. Míg Bud Spencernél csak a pofonok számítottak, meg a nevetés, addig Belmondo sokkal többet tudott. Egyrészt ő volt a férfi – Bud Spencer nem nagyon akartunk lenni, Belmondo igen, mi az, hogy. A férfi, akinek mindig a helyén a szíve, orbitálisak a pofonjai, aki mindig célba talál, aki tökéletes mosolyával leveszi a lábukról a gyönyörű nőket. Ám Belmondo másrészt egészen kiváló színész is volt, sok arccal, érzékenységgel.

Nem szaladgálnak csapatostul az olyanok, akik egyformán feltalálták magukat a művész- és a kommersz filmekben, akik ugyanúgy helytálltak Jean-Luc Godard vagy Georges Lautner kamerája előtt. Belmondónak ment a kettő. A francia új hullám talán legfontosabb klasszikusa – a Kifulladásig – neki is köszönhetően az, ami, ahogy a másik Godard-remekműben, a Bolond Pierrot-ban is tökéletes Ferdinand.

belmondo a profi

Tényleg fogalmam sincs, mit szeressek jobban, ezeket vagy Stant a Zsaru vagy csirkefogó?-ból, esetleg Joss Beaumont-t A profi-ból. A Zsaru vagy csirkefogó? amúgy nem tartozik a legnagyobb Belmondo-filmek közé, csakhogy vannak személyes élmények is. Amikor bemutatták, úgy ezerkilencszáznyolcvan körül, háromszor néztem meg három nap alatt, azóta még vagy ötször, végig tudom játszani fejben, jelenetről jelenetre, és most, amikor írom ezt, a Philippe Sarde-zenét dúdolgatom magamban, megtehetem, egyedül üldögélek itt.

belmondo zsaru vagy csirkefogó

Úgy rémlik, a hetvenes-nyolcvanas években – és korábban is – a francia film mást jelentett Magyarországon és Kelet-Európában, mint mostanában. Művészben is, kommerszben is. Abban meg, hogy nemcsak a tengerentúlon készülhettek pénztáraknál is toplistás darabok, bizony benne volt Belmondo, vastagon. Hogy ez olyasmit jelentene, hogy régen minden jobb volt, azt nem hiszem, de mégiscsak van, amikor szabad szabadjára engedni a nosztalgiát. Minek szégyellni az ilyet?

Úgyhogy isten éltesse Jean-Paul Belmondót. A mű kerek és örök, oszt jó’ van.

Forrás:

 



Random Idézet

"Klingsor a bűvös szemüveg segítségével átlátott a takarón, az ingen, a bőrön, bele Lancelot testébe, és figyelemmel kísérhette a kis életszellemek pajzán játékait, amint a vérerek labirintusain kergették egymást fel-alá. Sokáig tartott, amíg a Szerelmet megtalálta közöttük. De végre rálelt: ott ült a Szerelem lovagló helyzetben Lancelot hátgerincén, és egy kicsi tollseprűvel csiklandozta. Azután elunta ezt a játékot, ügyesen bebújt a tüdő lebernyegei közé, és összeszorította a lovag szívét. De ezt is régi tréfának találhatta, mert beült az aortába, és a vérfolyamon felszállíttatta magát az agyba. Itt egy ideig babrált a finom tekervények között, kivett mindenfélét a fiókokból, meg visszatette, azután belezavarodott a vonalkák rendszerébe, ásított egyet és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére lábát lóbálva és kis tükörben nézegette magát, mert a Szerelem nagyon hiú. Pedig nem volt szép a Szerelem: sovány volt és sápadt, nyugtalan és idomtalan, és a sok erőlködéstől kidagadtak az erei. De ő nem látta, hogy milyen csúnya, mert köztudomású, hogy a Szerelem vak."

Szerb Antal

Random Idézet

"A mongúz, ha kígyót lát, nem tud ellenállni a vonzásának; mintha szellem ülne a lelke mélyén, s egyre azt duruzsolná, hogy meg kell ölnie a csúszómászót. Ez eddig rendben is lenne, csakhogy a mongúz lelke mélyén egy másik szellem is ül, amely lehűti az előző lelkesedését és azt sugdossa, hogy legyen nagyon óvatos. Az, aki mongúzt akar fogni magának, pontosan ismeri a vadon élő mongúz lelkét; ezért nem is reménykedik benne, hogy be tudja csalogatni a kalitkába. Úgy értem, egyedül nem. Ehhez segítségre van szüksége. Nem, Leslie száhib, nem ételre és nem édességre, hanem az irigységre. Mert talán elfelejtettem említeni a mongúz jó tulajdonságai között az irigységet. A mongúzt fogó férfi már a hadművelet előtt kölcsönkért a barátjától, vagy ismerősétől, vagy egész egyszerűen pénzért bérel egy szelídített mongúzt. Ezek után kirakja a kalitkát, beteszi a kígyót és vár. Várja, hogy a közelből a kalitka köré gyűljenek a vadon élő mongúzok. A kis állatka egyetlen, hatalmas ugrással eltűnik a ketrecben, nekiesik a kígyónak és megpróbálja megölni. S mit gondolsz, mit tesznek a többiek? Egy mongúzként törnek be a kalitkába az idomított állat után, mert az irigység legyőzte a szívükben az óvatosságot. Mi a tanulság ebből, Leslie száhib? Nem, egyáltalán nem az, hogy a piacra kell menni mongúzt venni, mert ehhez nem kell sem kígyó, sem türelem, hanem az, hogy semminek, de semminek nem szabad legyőznie a szívedben reszkető óvatosságot! Semmiféle érzelem nem élvezhet elsőbbséget az óvatossággal szemben: sem szerelem, sem gyűlölet, sem hála, sem irigység. Hogy akkor mi az értelme az életnek, és egyáltalán hogyan lehet így élni? Azt hiszem, rosszul fogod fel a dolgot. Ha az érzelmek elnyomják az óvatosságodat, halott vagy."

Lőrincz L. László