logo
Random Idézet

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni."

Müller Péter


Gusztustalansági verseny

Pistike és Móricka azt játszák, ki tud gusztustalanabb dolgot csinálni. Pistike a fiatalabb, ezért ő kezdi. Fél óráig krákog és beleturházik a tenyerébe.
Móricka mondja:
- Elsőre nem is rossz! – és előveszi a szívószálat…


Két szelet torta

Móricka, amikor elmentem itthonról, a hűtőszekrényben még két szelet torta volt, most viszont csak egy van. Hogyan lehetséges ez? – kérdi morcosan az anyuka.
- Hát úgy, hogy a másikat nem vettem észre.


A ház és a kutya neve

Mórickáék házat vesznek. Kérdi Móricka:
- Anyu… Mi legyen a ház neve?
- Amelyik szót leghamarabb meghallod az utcán, az lesz a neve.
Meghalja azt a szót hogy Gatya. Így a ház neve gatya lett. Másnap egy kutyát vesznek. Mire Móricka:
- Anya… Mi legyen a kutya neve?
- Amelyik szót leghamarabb meghallod az utcán, az lesz a kutya neve.
Meghalja azt a szót, hogy Fasz. Néhány nap múlva vendégek jönnek hozzájuk. Móricka kimegy eléjük és megszólal:
- Jöjjenek be a gatyámba, nem harap a faszom!








HIRDETÉS



HIRDETÉS






Random Idézet

"Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz."

Richard Russo