logo
Random Idézet

"A rajongó szerelem egyik főbb ismérve a függőségi érzet. Azzal kezdődik, mikor bámulatod tárgya rád zúdít egy mámorító, érzékcsalódást előidéző nagyságrendű valamit, amelyről még magadnak sem merted bevallani, mennyire kívántad - mondjuk egy eget rengető szerelem és felkavaró érzelmek kábítószerszerű keverékét. Hamarosan egy igazi narkós kiéhezettségével fogsz sóvárogni a szenvedélyes figyelemre. Amikor pedig nem kapod meg az adagod, egyből magad alá kerülsz: dilis leszel, és kimerült (arról nem is beszélve, hogy neheztelni fogsz a dealerre, aki kialakította benned ezt a függőséget, ám most meg nem hajlandó arra, hogy felköhögje az árut, pedig tudod, hogy van neki valahol raktáron, a fenébe is, hiszen eddig ingyen adta!) Aztán ott találod magad a sarokban remegve, lesoványodva, (...) közben imádatod tárgya elkezd undorodni tőled. Úgy néz rád, mintha soha nem találkoztatok volna korábban, és furcsa módon nem is hibáztatod ezért."

Elizabeth M. Gilbert


Gusztustalansági verseny

Pistike és Móricka azt játszák, ki tud gusztustalanabb dolgot csinálni. Pistike a fiatalabb, ezért ő kezdi. Fél óráig krákog és beleturházik a tenyerébe.
Móricka mondja:
- Elsőre nem is rossz! – és előveszi a szívószálat…


Két szelet torta

Móricka, amikor elmentem itthonról, a hűtőszekrényben még két szelet torta volt, most viszont csak egy van. Hogyan lehetséges ez? – kérdi morcosan az anyuka.
- Hát úgy, hogy a másikat nem vettem észre.


A ház és a kutya neve

Mórickáék házat vesznek. Kérdi Móricka:
- Anyu… Mi legyen a ház neve?
- Amelyik szót leghamarabb meghallod az utcán, az lesz a neve.
Meghalja azt a szót hogy Gatya. Így a ház neve gatya lett. Másnap egy kutyát vesznek. Mire Móricka:
- Anya… Mi legyen a kutya neve?
- Amelyik szót leghamarabb meghallod az utcán, az lesz a kutya neve.
Meghalja azt a szót, hogy Fasz. Néhány nap múlva vendégek jönnek hozzájuk. Móricka kimegy eléjük és megszólal:
- Jöjjenek be a gatyámba, nem harap a faszom!








HIRDETÉS



HIRDETÉS






Random Idézet

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

Müller Péter