logo
Random Idézet

"Ez... ez a kor a zűrzavar kora. Nem tudjuk, miben hihetünk. És mindnyájan kutatunk valami után... Valami után, ami valahogy összefügg az emberi méltósággal. Talán nem is az orvosságot keressük, ami meggyógyítaná a világot, csak valamit... azt a valamit, ami biztosítaná az embert, hogy joga van a gyógyulást kutatni. Valami után kutatunk, ami a jósághoz és a könyörületességhez tartozik, hogy szerethessük szegény, szerencsétlen emberiséget. És nem azért, amilyenné egyszer majd lennie kell, hanem egyszerűen azért, amilyen. És mi mind, az egész világ, mind, akik ezt akarjuk, úgy össze vagyunk zavarodva. A zűrzavar kora... És én akár vissza is mehettem volna, hogy tovább harcoljak. Mert a szívem azt mondta rá, hogy igen, de az eszem meg azt mondta, hogy nem... És ma már kezdem azt hinni, hogy utolsó száz esztendőben túlságosan is az eszünkre bíztuk magunkat, és túl kevéssé a szívünkre. Annyit használtuk a logika méterrúdját, hogy közben elfelejtettük, hogy a szeretet anyaga megmérhetetlen."

Eric Knight






Random Idézet
"Mindenki tudja, hogy a családi élet földi pokol, de ha igazi, szép családi életet akarsz látni, menj el az állatkertbe, nézd meg az oroszlánt, a tigrist, a medvét. Azok igazán szeretik a kölykeiket. Nincs szebb látvány a világon, mint a papa álla alatt játszadozó oroszlánkölyök. Mellettük ott a mama, úgy tesz, mintha szundikálna, de fél szemével a kölykeit figyeli, fél szemét pedig a rács túlsó oldalán álló, ronda emberi lényeken tartja."

Thornton Niven Wilder



20 orvosbiológiai tanulmány bizonyítja a kannabisz rákölő tulajdonságait



4

A kannabisz az utóbbi időben nagyon népszerű lett az alternatív médiában. Az USA-ban és a világ számos más országában sikeresen legalizálták az orvosi marihuána használatát, az uruguayi parlament nemrég hozta létre a világ első legális marihuána piacát. Ez jó hír, mert a kannabisz egészségügyi előnyei hatalmasak és több orvosi és tudományos kutatás is megerősíti ezt a tényt. A mai napig sincs semmiféle tudományos bizonyíték arra, hogy a kannabisz káros lenne az emberi egészségre. Az azt támadó pszichológiai értékelések általában nagyrészt feltételezéseken, javaslatokon és észrevételeken alapulnak.

Ha megnézzük a tényleges tudományos tanulmányok hadát, a kannanisz egészségügyi előnyei elsöprőek. Újra leírom, nincs semmilyen tudományos bizonyíték arra nézve, hogy a marihuána káros lenne az emberi egészségre. A közelmúltban sok orvosi kutatás középpontjába is került, hangsúlyozottan potenciális rákellenes terápiás kezelések részeként.

A drogokat elítéli a tárasadalom, azonban nem minden kémiai anyag olyan rossz, mint amilyennek a kormányok beállították.  Ennek egyik példája az autó-és energiaipar. A kenderből készült autóalkatrész erősebb mint az acél, és ez az autó üzemanyagként csupán kendert használ. Henry Ford ezt sok évvel ezelőtt már be is bizonyította. A kender valójában több mint 50.000 alkalmazási területtel rendelkezik.

Vessünk egy pillantást a kannabisz és a rák tudományára. Bár a kannabiszról bebizonyosodott, hogy igen hatékony a széles körű betegséggyógyításban, ez a cikk elsősorban rákellenes hatékonyságára tér ki. Kiderült az is, hogy a rák elleni küzdelemben a kannabinoidok elfogyasztása jobb hatékonyságú, mint annak elfüstölése.

A kannabinoidok egy csoport olyan rokon vegyületek, amelyek magukban foglalják a kannabinolt és a kannabisz aktív összetevőit. Ezek aktiválják a szervezetben lévő receptorokat. A szervezet maga is termel úgynevezett endokannabinoidokat, amik szerepet játszanak a test számos folyamatában és az egészséges környezet létrehozásában segítenek.

A kannabinoidok szerepet játszanak az immunrendszer generációjában és regenerációjában. A test akkor regenerálódik a legjobban, ha növényi kannabinoidokkal van telítve. A kannabinoidok a kannabiszban is megtalálhatók. Fontos megjegyezni, hogy rengeteg kannabinoid van a kenderben és a kannabiszban. Az egyik fő megkülönböztetés a kender és kannabisz között egyszerűen az, hogy a kender csak 0,3% THC-t tartalmaz, míg a kannabisz 0,4% THC-t vagy többet. (Technikailag mindketten a Cannabis Sativa törzsbe tartoznak).

A kannabinoidok bizonyítottan csökkentik a rákos sejtek mennyiségét úgy, hogy nagy hatással vannak az immunrendszer újjáépítésére. Bár nem minden kannabisz törzs rendelkezik ugyanazzal a hatással, egyre több beteg tapasztal sikereket a rákos sejtek számának csökkentésében, mégpedig elég rövid idő alatt.

Az alábbiakban megemlített 20 orvosi tanulmány korántsem reprezentálja az eddigi összes kutatási eredményt.

Agydaganat

1.  Egy, a “British Journal of Cancer“-ben megjelent tanulmány, amelyet Madridban a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Egyetemen végeztek megállapította, hogy a tetrahidrokannabinol (THC) és más kannabinoidok gátolják a tumorok növekedését. Ez volt az olyan első klinikai vizsgálat amely azért volt felelős, hogy felmérje a kannabinoidok daganatellenes hatásait. Azt találták, hogy a THC: kilenc beteg közül kettőnél csökkentette a tumorsejtek számát.

2. A “Journal of Neuroscience“-ben megjelent tanulmány akut idegi károsodásnál és lassan progresszálódó neurodegeneratív betegségek esetén fennálló biokémiai folyamatokat vizsgálta. Mágneses rezonancia vizsgálattal arra a következtetésre jutottak, hogy a THC (a marihuána fő aktív vegyülete) csökkenti a patkányok idegi sérülését. A tanulmány eredményei azt bizonyítják, hogy a kannabinoid rendszer képes arra, hogy megvédje az agyat a neurodegeneráció ellen.

3.  A “Journal of Pharmacology and Experimental Therapeutics” magazinban megjelent tanulmány elismerte, hogy a kannabinoidok daganatellenes tulajdonságokkal rendelkeznek. A tanulmány a kannabidiolok (CBD, nem pszichoaktív kannabinoid vegyület) emberi glioma sejtvonalra mért hatását vizsgálta. Kannabidiol szervezetbe juttatva drámaian csökkentette a glioma (agytumor) sejtek élettevékenységeit. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a kannabidiol jelentős tumorellenes aktivitást mutatott.

4. A “Molecular Cancer Therapeutics“-ban megjelent tanulmány felvázolja, ahogy az agydaganat sejtjei rendkívül ellenállóak a jelenlegi rákellenes kezeléseknek! Ez a tanulmány azt is bizonyította, hogy a tumor (glioblastoma multiforme) aktivitását csökkentette.

Mellrák

5. Az amerikai “National Library of Medicine“- ben megjelent tanulmány, amelyet a kaliforniai “Pacific Medical Center”-ben végeztek megállapította, hogy a kannabidiol (CBD) gátolja a humán emlőrák sejtek szaporodását és metasztázisát. Azt is kimutatták, hogy a CBD jelentősen csökkenti a tumor tömegét.

6.  A “Journal of Pharmacology and Experimental Therapeutics“-ban megjelenő tanulmány megállapította, hogy a THC, valamint a kannabidiolok drámaian csökkentették a mellrák sejtek növekedését. A tanulmány e vegyületek potenciáját és hatékonyságát bizonyítja.

7. A “Journal of Molecular Cancer“-ben megjelenő tanulmány azt mutatta, hogy a THC csökkentette a tumorok növekedését és a daganatok számát. Megállapították, hogy a kannabinoidok gátolják a rákos sejtek szaporodását, sőt mi több, a ráksejtek apoptózisát (sejthalál) idézik elő és akadályozzák a tumor angiogenezist is (mindez nagyon jó!). Ez a tanulmány erős bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a kannabinoid alapú terápiák nagyon jól beválnak a mellrák kezelésében.

7.  A “Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America“-ban megjelent tanulmány megállapította, hogy a kannabinoidok gátolják az emberi mellrák sejtek szaporodását.

Tüdőrák

9. A “Journal of Oncogene” szerint a Harvard egyetem kísérleti Orvostudományi Osztálya megállapította, hogy a THC gátolja a tüdőrák sejtek migrációját. Tovább is mennek, és azt állítják, hogy a THC-t fel kellene tárni új terápiás molekulaként a tüdőrák növekedésének és áttétjeinek megakadályozásában.

10. Az amerikai “National Library of Medicine” -ben megjelenő német tanulmány a németországi toxikológiai és farmakológiai intézet általános sebészeti osztályának kutatói megállapították, hogy a kannabinoidok gátolják a ráksejtek terjedését. Primer tumor tüdőrákos betegeken le is tesztelték hatásukat, ahol csak megerősítést nyertek elméletükre.  Összességében az adatok azt mutatták, hogy a kannabinoidok csökkentik a rákos sejtek invazivitását.

11. A “US National Library of Medicine” publikálta a Harvard Medical School kutatóinak eredményeit, akik a kannabinoid receptorok szerepét vizsgálták tüdőrákos sejtekben. A tapasztalt hatékonyság miatt azt javasolták, hogy a tüdő rákos sejteit kannabinoidokkal kellene kezelni.

Prosztatarák

12. Az amerikai “National Library of Medicine” ugyancsak illusztrálja, ahogy a prosztatarákos sejtek száma csökkent amint a kannabinoid receptorok aktivitása nőtt.

13. Az amerikai “National Library of Medicine“-ben több felvázolt tanulmány bizonyítja a kannabisz hatékonyságát a prosztatarák legyőzésében.

14. Egy másik tanulmány az amerikai “National Library of Medicine“-ben megállapította, hogy a CBD szerepe a prosztatarák legyőzésében elengedhetetlen. A kannabinoid receptor aktiválása indukálta a prosztata karcinóma sejtek apoptózisát. Megállapították, hogy a kannabidiol jelentősen gátolta a rákos sejtek életképességét.

Leukémia

15. A “Molecular Pharmacology“-ban publikált tanulmány nemrég kimutatta, hogy a kannabinoidok növekedést gátló és apoptózis elősegítő hatást fejtenek ki a “matle” sejtes lymphomára. A tanulmányt támogatták: a svéd rákellenes szövetség, a svéd kutatási tanács és a stockholmi rákellenes szövetség.

16. Az “International Journal of Cancer” megállapította, hogy a kannabinoidok antiproliferatív és proapoptotikus hatást fejtenek ki a különböző típusú ráksejtekre és a köpeny-sejtes lymphomára.

17. A tanulmány amely az amerikai “National Library of Medicine“-ben olvasható, a Virginia Commonwealth University farmakológiai és toxikológiai osztályán végzett kutatásban a kutatók arra a konklúzióra jutottak, hogy a kannabinoidok leukémiás sejtekben apoptózist indukálnak.

Szájrák

18. Az amerikai “National Library of Medicine“-ben közölt eredmények azt mutatják, hogy a kannabinoidok hatékonyan gátolják a sejtlégzést és a rendkívül rosszindulatú orális daganatokat.

Májrák

19.   Az amerikai “National Library of Medicine” megállapította, hogy a THC a humán HCC sejtvonalak (humán hepatocelluláris máj karcinóma sejtvonal) növekedését csökkentette.

Hasnyálmirigy rák

20. A “The American Journal of Cancer” tanulmánya megállapította, hogy a kannabinoid receptorok a humán hasnyálmirigy tumor-sejtvonalain és a tumor biopsziákban sokkal jobban expresszálódnak, mint a normál hasnyálmirigy-szövetben. Az eredmények azt mutatták, hogy kannabinoidok beadása a szervezetbe apoptózist indukált. Csökkentette a tumorsejtek növekedését és gátolta a tumorsejtek terjedését a hasnyálmirigyben.



Random Idézet

"Halad előre a kapcsolat, és az eleje általában jól is sikerül. Vannak is, akik azt mondják, hogy úgy tűnik, ennek csak az eleje jó - akkor csak az elejét akarom! Ők sok szerelmet raknak egymás után, de mindig csak a kezdeti szakaszig jutnak el. Amikor ugyanis a szerelem ereje csökken, kezdjük azt érezni, hogy már nem dédelget úgy a Brünhilda, mint régen! Vagyis elkezdődik a távolodás, és közben egyre-másra érnek bennünket a csalódások, hogy mégsem ő az, aki a sebemet gyógyítja, aki az összes ki nem mondott vágyamat betölti! Nem ő az! Ilyenkor sokan máris kilépnek. Azt mondják, ha nem ő az, akkor keresni kell tovább az igazit! Persze le lehet élni az életet úgy is, hogy a négyszáz méteres síkfutásból mindig csak az első ötven métert tesszük meg, aztán azt mondjuk: hú, most már elfáradtam, na, majd legközelebb, négy év múlva is lesz olimpia! Mi történik ilyenkor? Soha nem jutunk el a célba, a csalódások törvényszerűek."

Pál Ferenc

Random Idézet

"A félrelépések napjainkban többek között azért váltak annyira gyakorivá, mert társadalmi méretű önbecsülési válságban szenvedünk, és a végsőkig ki vagyunk éhezve arra, hogy saját magunkat pozitívnak, szerethetőnek, izgalmasnak élhessük meg. Egyre több olyan emberrel találkozom, aki nem képes önmagában hinni, önmagát megfelelően képviselni különböző helyzetekben. És persze minél kiéhezettebbek vagyunk, annál kevesebb elég ahhoz, hogy rákattanjunk bármire, ami által magunkat egy picivel is értékesebbnek élhetjük meg. Sokszor nem a szex a legfontosabb mozgatórugója egy külső kapcsolatnak, és nem is az, hogy a társunkat már nem szeretjük - hanem rossz közérzetünkben az azonnali enyhület, ami olyan, mint a fájdalomcsillapító: ha szenvedek, beveszem, és azt hiszem, ezzel meg is oldottam a problémát. A szerető, aki még nem ismer olyan jól minket, akinek még minden új és izgalmas, sokkal lelkesebben és pozitívabban tükröz vissza minket, mint a társunk, akivel már régen együtt vagyunk, és egy sokkal árnyaltabb képet lát rólunk."

Almási Kitti