logo
Random Idézet

"Ébren vagyok. Hát persze, ébren vagy, és erősen koncentrálsz, de egy hamis álmot kergetsz. Az egész emberiség ébren álmodik, és foglya egy világnak, amely nem is létezik. Egy olyan világegyetemet álmodunk magunknak, amely tele van számokkal és statisztikai adatokkal, csak a természetet vagyunk képtelenek objektíven szemlélni. A dolgok szétszálazhatatlan szövetét, amely pillantásunk elől mindig rejtve marad, úgy próbáljuk mégis kibogozni, és azután a szálakat egymás fölé - vagy mellérendelni, hogy a csúcsokba mindig magunkat helyezzük. Szimbólumokról és apró részletekről értekezünk, amiket létezőknek kiáltunk ki, levezetéseket és hierarchiákat fabrikálunk, közben pedig eltorzítjuk az időt és a teret. A dolgokat mindig látnunk kell ahhoz, hogy megérthessük őket, de abban a pillanatban, amint láthatóvá tettük, eltüntetjük az értelmünk elől. Nézz bele a sötétségbe, Karen! Az élet ősoka sötét. A sötétség félelmetes. Egyáltalán nem! Csak kioltja látható világunk koordinátáit. Ez ennyire rossz? A természet objektív, és telve van sokszínűséggel! Csak az előítéleteink szemüvegén keresztül szegényedik el, mert mi a kellemes és a kellemetlen szerint ítélünk. Az erős fényben mindig csak magunkat ismerjük fel újra és újra."

Frank Schätzing






Random Idézet
"Két ember kapcsolatában sosem az akadályok számítanak. Hanem a szeretet. Ami az akadályokat is lebonthatja. Ha megélik. Mert az akadályok csak részei az életnek, amik folyamatosan alakulnak, és akár már holnap eltűnhetnek. A szeretet viszont örök."

Csitáry-Hock Tamás



Kihúzni valaki alól a széket…



Kihúzni valaki alól a széket...



Random Idézet

"Gondoltatok valaha arra, hogy kerültünk ide? (...) Mr. Hume, aki a tudományt tanítja, valami őslevesről beszélt, ami tele volt biogázokkal meg sárfoszlányokkal meg szénatomokkal, s ezek valahogy megszilárdultak, és lett belőlük galléros-ostoros egysejtű, a choanocyta. Bár ez inkább úgy hangzik, mint valami nemi betegség, s nem mint az evolúció első láncszeme... De még ha el is jutottunk odáig, még mindig hatalmas ugrás kell, hogy az amőbából majom, abból meg ember legyen, aki gondolkodik. És ami az egészben a legelképesztőbb - függetlenül attól, miben hiszünk -, hogy kezdetben volt a nagy semmi, aztán most mégis itt vagyunk, és a megfelelő idegsejtjeink a megfelelő időpontban kisülnek, és ettől képesek vagyunk döntéseket hozni. És még ennél is elképesztőbb, hogy ezt a sima működést, amire oda se kell figyelni, annyira természetesen jön belőlünk, szóval, még ezt is sikerül szétzilálnunk."

Jodi Lynn Picoult

Random Idézet

"Rejtélyes valami az emberi szenvedély, és a gyermekeknél sincs ez másképp, mint a felnőtteknél. Akiket megszállt, nem találnak rá magyarázatot, akik viszont soha nem éltek át semmi ilyesmit, azok nem értik meg. Vannak emberek, akik kockára teszik az életüket, hogy meghódítsanak egy hegycsúcsot. Senki, még talán ők maguk sem tudják igazán megmagyarázni, miért. Mások tönkreteszik magukat, hogy megnyerjék a szívét egy bizonyos személynek, aki tudni sem akar róluk. Megint mások azzal pusztítják el magukat, hogy nem tudnak a gyomor örömeinek ellenállni - vagy annak, amit az ital nyújt. Egyesek minden vagyonukat odadobják, hogy szerencsejátékban nyerjenek, vagy mindent feláldoznak egy rögeszméért, ami soha nem valósul meg. Vannak, akik azt hiszik, csak akkor lennének boldogok, ha máshol élnének, mint ahol éppen vannak, s azért egész életükön át ide-oda utaznak a világban. S akadnak egynéhányan, akik nem nyugszanak addig, amíg hatalomhoz nem jutnak. Egyszóval annyiféle szenvedély létezik, ahány ember."

Michael Ende