Random Idézet

"Szerettem előtted valakit, felhőtlen kapcsolat volt, gyanúsan felhőtlen, nem csoda, hogy annál keservesebb lett a vége, és a végnél is keservesebb a vég emléke, tudom, mindezt tudod, és azt is, hogy egy idő után az ember abba a korba ér, mikor már mindenki előtt szeretett valakit, noha feltett szándéka volt, hogy majd örökké csak egyetlenegyet szeret, valaha, mikor még egészen másként képzelte az életet, de nem panaszkodni akarok, ízetlenség is volna, erről, éppen neked, és az is távol áll tőlem, hogy olcsó bölcsességgel traktáljalak, csak azért hozom szóba a múltat előtted, mert ráébredtem, hogy annak a régi kapcsolatnak, nem szó szerint, átvitt értelemben, vagyis, ahogy útban volt, csak most lett igazán vége, mikor már fenntartás nélkül elfogadtalak olyannak, amilyen vagy, mikor nézem, de nem látom orrod szabálytalanságát, mikor érzem, de nem veszem észre izzadságszagodat, mikor idegesít, de elviselem szórakozottságodat, mikor aggaszt könnyelműséged, de nem vonlak felelősségre érte, mikor tudom, hogy nem értesz, de nem kételkedem a képességeidben, igen, most lett igazán vége, mert most már te vagy nekem, nem én, és nem más, hibáid ellenére drága lény, behelyettesíthetetlen, elvéthetetlen és egyszeri, mint maga a rejtélyes pillanat, melyben mindenkiről leváltál és önmagaddal azonosultál, mint az áhított jövő, mely tőled jelenné lett."

Oravecz Imre

Random Idézet
"A költők az mondják, hogy a tudós elhatárolja magát a csillagok szépségétől - egyszerűen gázatomokból álló gömböknek tartja őket. Semmi "egyszerűen". Magányos éjszakákon én is látom a csillagokat és érzem szépségüket. Többet vagy kevesebbet látok-e, mint a költők? Az égbolt végtelensége kiterjeszti a képzeletemet, s mintegy csodahintón utazgatva, saját kis szememmel akár egymillió éves fényt is megláthatok a végtelen csillagrendszerben, amelynek én is része vagyok... talán az én testem anyaga éppúgy dobódott ki valamilyen elfelejtett csillagból, mint ahogyan lám, most is anyag lökődik ki ott, abból a csillagrobbanásból. (...) A világmindenség nem lesz kevésbé misztikus, ha tudunk egyet-mást róla. Sokkal csodálatosabb az igazság, mint azt a múltban bármelyik művész megálmodhatta!"

Richard Feynman

A vizsgázás 5 stádiuma nemtanulás esetén!

a vizsgázás 5 stádiuma nemtanulás esetén

Random Idézet

"Sokan vannak, akik azt állítják, hogy a szerelemnek nem lehet parancsolni. Ez az emberiség egyik nagy tévedése! A szerelmi fellángolásunkat ugyanúgy lehet nevelni, irányítani, mint bármi mást: szülőt, testvért, kutyát vagy matektanárt. Azt kérdezitek: hogyan? Egyszerű. Önmeggyőzéssel. (...) Csupán őszintén kell válaszolni néhány kérdésre. Vajon a sok millió ellenkező nemű közül miért pont ő tetszik? Mert szebb és csinosabb mint a többi? Na, bumm! És akkor mi van? Vagy talán mert látszik a szemén, hogy okosabb is? Hát igen. Véletlen adottság. Nem az ő érdeme. Így született. Vagy talán nem két lába, két keze és egy feje van neki is, mint a többieknek? Nevetséges! Pont olyan, mint más. Ilyeneket kell mondogatni magunknak szépen, lassan, nyugodtan, miközben közeledünk a kiválasztott személyhez, hogy bebizonyítsuk: minket nem vakít el a szerelem. Vagy talán az számít, hogy ha látjuk a kedves személyt, kiszárad a szánk, kiguvad a szemünk, remegünk, mint a kocsonya és a szívünk ki akar ugrani? Röhej! Ez csak biokémia! Az a helyzet, hogy az adrenalin-szintünk, vagy mi az izé emelkedik. Meg a vérnyomásunk. Meg a cukrunk. Ez kérem tananyag! No, most aki mindezt bölcsen és pontosan átgondolja, az a szerelmi fellángolást könnyedén kézben tudja tartani."

Nógrádi Gábor

Random Idézet

"A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad."

Lev Tolsztoj