logo
Random Idézet

"Ez... ez a kor a zűrzavar kora. Nem tudjuk, miben hihetünk. És mindnyájan kutatunk valami után... Valami után, ami valahogy összefügg az emberi méltósággal. Talán nem is az orvosságot keressük, ami meggyógyítaná a világot, csak valamit... azt a valamit, ami biztosítaná az embert, hogy joga van a gyógyulást kutatni. Valami után kutatunk, ami a jósághoz és a könyörületességhez tartozik, hogy szerethessük szegény, szerencsétlen emberiséget. És nem azért, amilyenné egyszer majd lennie kell, hanem egyszerűen azért, amilyen. És mi mind, az egész világ, mind, akik ezt akarjuk, úgy össze vagyunk zavarodva. A zűrzavar kora... És én akár vissza is mehettem volna, hogy tovább harcoljak. Mert a szívem azt mondta rá, hogy igen, de az eszem meg azt mondta, hogy nem... És ma már kezdem azt hinni, hogy utolsó száz esztendőben túlságosan is az eszünkre bíztuk magunkat, és túl kevéssé a szívünkre. Annyit használtuk a logika méterrúdját, hogy közben elfelejtettük, hogy a szeretet anyaga megmérhetetlen."

Eric Knight






Random Idézet
"Amíg egy ember meg akar ismerni egy másikat, amíg meg akarják változtatni egymást, amíg fontos, amit a másik gondol, érez, tesz, amíg van mondanivalójuk egymás számára, érzőidegük a másik fájdalmára, örömére, ameddig bosszantani tudja egyik a másikat, szokásaival, elképzeléseivel, más érdeklődésével, féltékenységével, addig a kapcsolatuk aktív. Ha ezek kihunytak, jön az elhidegülés, ami rosszabb a gyűlöletnél."

Hankiss János



A Nap kering a Föld körül



a nap kering a föl körül

A Nap kering a Föld körül. Nem is sejtitek miféle nagy dobásra készült eddig a Viasat. Hónapok óta forgatják a következő nagy produkciójukat: egy vetélkedőt. Viszonylag fű alatt zajlott a forgatás, én is csak egy ott lófráló arctól tudtam meg, hogy brutál lesz a műsor. Ő konkrétan nem hitt a szemének, hogy ilyen szintű sötétség létezhet. Talán jobb lenne beringatni magunkat, hogy ez megrendezett, csak szólok, hogy sajnos tuti nem az.



Random Idézet

"Az igazi beavatás azt tanítja meg a fiatal férfinak, hogy nem lehet mindent rendbe tenni. Nem lehet és nem kell megölni a sárkányt; de meg lehet szelídíteni. Ez az a bölcsesség, amelyet vagy megtanulunk az életünk útjának felén - vagy mindig egyre magasabbra építjük a tornyunkat az ég felé, amely aztán egyre veszélyesebb és egyre inkább csak képzeletbeli lesz. Az eredmény az öreg, merev, megkeseredett férfi, aki csak a fejében él, aki mindig tudja a jó válaszokat, aki azonban nem bölcs, aki a törvényt és az evangéliumot az önkontroll módszereként használja, de az nem önátadás az ő számára, aki mindent tud az igazságról, de semmit sem tud a szeretetről. Az igazi beavatás arra tanít meg bennünket, hogy az életnek lényege szerint tragikus dimenziója van. Ezzel gyakran a szerelem titkában találkozunk."

Richard Rohr

Random Idézet

"A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad."

Lev Tolsztoj