logo
Random Idézet

"Célunk lehet például az is, hogy visszahódítsuk szerelmünket, aki valami apró félreértés miatt elhagyott bennünket. Szerelmünk szerint ugyan csak annyi történt, hogy már nem minket szeret, hanem valaki mást, de ez természetesen lehetetlen. Csupán meg kell nézni minket és azt a másikat. Nem akarok szegény nyálcsorgató nyomorékra semmi rosszat mondani, de minden szépségversenyen megelőzné egy tüdővészes hiéna. Szerelmünk esetében egyszerűen arról van szó, hogy valami aprósággal megbánthattuk. Ráhapciztunk a nyakára. A lábára léptünk tánc közben. Mi ettük meg véletlenül a csoki nagyobbik felét. Halálos biztonsággal állíthatjuk, hogy csak valami efféle kis izé miatt halványulhatott el irántunk érzett lángoló érzelme. Semmiféle más oka nem lehetett ugyanis arra, hogy elhagyjon minket. Illő szerénységgel és a mamánk elfogultságok nélküli szavaival szólva magunkról, mi olyan tökéletesek vagyunk, hogy ha kedvünk támad, francia parfümöt pisilünk, Húsvétkor és minden kedden. Szerelmünk nevelését semmilyen körülmények között se kezdjük azzal, hogy lábaihoz borulunk, és miközben taknyunk, nyálunk összefolyik, azt zokogjuk, hogy kéhér-lehek, gyehe-rehe vihisz-szahaaa! Ennél nagyobb hibát nem követhetnénk el. Csak semmi könyörgés! (...) Hadd érezze a bűnös lélek, mennyire megbántotta azt, aki csak érte, csak vele, neki bele és általa...! Szóval minket. Javaslom: ne is keressük a közelségét."

Nógrádi Gábor






Random Idézet
"Az óceán sem csak felszín. Amin csak töredékét látjuk a valóságnak. A felszín alatt kincsekkel teli mélység van. Arannyal, gyémánttal, igazgyöngyökkel. És nekem nem elég belőled a felszín. Nekem a mélységed is kell. Nem elég a háromlépéses udvariasság és kedvesség, nekem a szenvedélyes közelség is kell. Nekem nem elég a mosoly, az ölelés is kell. Nem elég a szereteted, a szerelmed kell. Minden kell. Te kellesz."

Csitáry-Hock Tamás



A jó döntés…



A-jó-döntés...A jó döntés…



Random Idézet

"Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem."

Carl Gustav Jung

Random Idézet

"Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást."

Márai Sándor