Random Idézet

"Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát."

Paulo Coelho

Random Idézet
"Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek"."

Hankiss János

Fülre támad a ló – Ezt a videót látnod kell!

Kíváncsi paci és a türelmes videós esete. Mekkora fazon már ez a ló! Szegény fickó füle a végére már teljesen piros lett. :D

Random Idézet

"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."

Müller Péter

Random Idézet

"A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad."

Lev Tolsztoj