logo
Random Idézet

"Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok."

Paulo Coelho






Random Idézet
"Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek"."

Hankiss János



Sétálgatnál itt egyedül



sétálgatnál itt egyedülSétálgatnál itt egyedül



Random Idézet

"Milyen hát az a szerelem, amely szétporlik a nyelv gátjain? Milyen az a viharos hullám, mely szűkölő kutyaként vonul vissza az első összecsapáskor? Milyen íratlan törvény marasztalhat téged az egyik, engem pedig a másik parton, amikor mind a ketten úszni akarunk? Hát persze: kedveljük partjainkat! Te mondjuk a fűzfáid és a síkságod miatt, én talán a virágzó pityókaföldekért és a kukoricáért... De milyen hidat építsünk közéjük? Szerintem - erőset, tartósat. Hogy azon átkelve mindketten otthon érezhessük magunkat bármely parton. Hogy ne bántsa büszkeségünk, ha egyenlő módon birtokba vesszük egymás világát, de nem mint a győző vagy a legyőzött, hanem egyenlő felekként. És büszkén arra, hogy sok-sok kortársunkkal ellentétben mi szabadabban lélegzünk. Csalogassuk be egymást kedvenc búvóhelyeinkre, ismerjük meg gyermekkorunk minden zegét-zugát, járjuk be a nyelvek bozótját, s ha majd gyermekeink is lennének, ne ejtsük őket váratlan csapdába, hogy - nosza, válasszatok! Legyen természetes világuk a folyó mindkét partja, s tudjanak önfeledten játszadozni azon a kő- vagy acélhídon, mely nemcsak érettük, de az időnek is készül."

Cseke Gábor

Random Idézet

"Gondoltatok valaha arra, hogy kerültünk ide? (...) Mr. Hume, aki a tudományt tanítja, valami őslevesről beszélt, ami tele volt biogázokkal meg sárfoszlányokkal meg szénatomokkal, s ezek valahogy megszilárdultak, és lett belőlük galléros-ostoros egysejtű, a choanocyta. Bár ez inkább úgy hangzik, mint valami nemi betegség, s nem mint az evolúció első láncszeme... De még ha el is jutottunk odáig, még mindig hatalmas ugrás kell, hogy az amőbából majom, abból meg ember legyen, aki gondolkodik. És ami az egészben a legelképesztőbb - függetlenül attól, miben hiszünk -, hogy kezdetben volt a nagy semmi, aztán most mégis itt vagyunk, és a megfelelő idegsejtjeink a megfelelő időpontban kisülnek, és ettől képesek vagyunk döntéseket hozni. És még ennél is elképesztőbb, hogy ezt a sima működést, amire oda se kell figyelni, annyira természetesen jön belőlünk, szóval, még ezt is sikerül szétzilálnunk."

Jodi Lynn Picoult