logo
Random Idézet

"A szeretetkapcsolattól nem idegen az, hogy elvárások is vannak benne, de közben - bár ez egy paradoxon - lehet ezzel együtt föltétel nélküli is. A szeretetemnek ugyanis lehet, hogy nincs föltétele, de a kapcsolatnak van. Hogy egy kapcsolat lényegileg az lehessen, ami, ahhoz bizonyos föltételeknek teljesülniük kell. A házasság keretein belül az elvárás például így fogalmazódhat meg: elvárom tőled azt, hogy hűséges akarj lenni hozzám, és keressük közösen a megoldásokat, ha valami nehézség adódik. Ha a szerelem vagy a szeretet nevében elhitetjük egymással, hogy a kapcsolatunkban egyáltalán nincsenek elvárásaink, akkor sajnos ámítjuk a másikat és önmagunkat is. Ha a kapcsolat föltételeit kölcsönösen megteremtettük, lehetőséget biztosítottunk a feltétel nélküli szeretethez."

Pál Ferenc






Random Idézet
"Milyen csöndes lett minden. Szinte csak szívdobbanásomat hallom. S ez a szag. Rózsaillatot szeretnék most érezni. A lelkemig hatol a vérnek és a puskapornak bűze. Ó föld, fák, levelek, madarak, ne hallgassatok uratok győzelmének napján, vigyétek hírét a széllel. Lelkünk porával, de hitünk diadalával, hogy a világ is érezze győzelmünk kesernyés zamatát."

Szulejmán c. film



Amikor felkelek a fogorvosi székből



Amikor felkelek a fogorvosi székből



Random Idézet

"Az igazi beavatás azt tanítja meg a fiatal férfinak, hogy nem lehet mindent rendbe tenni. Nem lehet és nem kell megölni a sárkányt; de meg lehet szelídíteni. Ez az a bölcsesség, amelyet vagy megtanulunk az életünk útjának felén - vagy mindig egyre magasabbra építjük a tornyunkat az ég felé, amely aztán egyre veszélyesebb és egyre inkább csak képzeletbeli lesz. Az eredmény az öreg, merev, megkeseredett férfi, aki csak a fejében él, aki mindig tudja a jó válaszokat, aki azonban nem bölcs, aki a törvényt és az evangéliumot az önkontroll módszereként használja, de az nem önátadás az ő számára, aki mindent tud az igazságról, de semmit sem tud a szeretetről. Az igazi beavatás arra tanít meg bennünket, hogy az életnek lényege szerint tragikus dimenziója van. Ezzel gyakran a szerelem titkában találkozunk."

Richard Rohr

Random Idézet

"A mongúz, ha kígyót lát, nem tud ellenállni a vonzásának; mintha szellem ülne a lelke mélyén, s egyre azt duruzsolná, hogy meg kell ölnie a csúszómászót. Ez eddig rendben is lenne, csakhogy a mongúz lelke mélyén egy másik szellem is ül, amely lehűti az előző lelkesedését és azt sugdossa, hogy legyen nagyon óvatos. Az, aki mongúzt akar fogni magának, pontosan ismeri a vadon élő mongúz lelkét; ezért nem is reménykedik benne, hogy be tudja csalogatni a kalitkába. Úgy értem, egyedül nem. Ehhez segítségre van szüksége. Nem, Leslie száhib, nem ételre és nem édességre, hanem az irigységre. Mert talán elfelejtettem említeni a mongúz jó tulajdonságai között az irigységet. A mongúzt fogó férfi már a hadművelet előtt kölcsönkért a barátjától, vagy ismerősétől, vagy egész egyszerűen pénzért bérel egy szelídített mongúzt. Ezek után kirakja a kalitkát, beteszi a kígyót és vár. Várja, hogy a közelből a kalitka köré gyűljenek a vadon élő mongúzok. A kis állatka egyetlen, hatalmas ugrással eltűnik a ketrecben, nekiesik a kígyónak és megpróbálja megölni. S mit gondolsz, mit tesznek a többiek? Egy mongúzként törnek be a kalitkába az idomított állat után, mert az irigység legyőzte a szívükben az óvatosságot. Mi a tanulság ebből, Leslie száhib? Nem, egyáltalán nem az, hogy a piacra kell menni mongúzt venni, mert ehhez nem kell sem kígyó, sem türelem, hanem az, hogy semminek, de semminek nem szabad legyőznie a szívedben reszkető óvatosságot! Semmiféle érzelem nem élvezhet elsőbbséget az óvatossággal szemben: sem szerelem, sem gyűlölet, sem hála, sem irigység. Hogy akkor mi az értelme az életnek, és egyáltalán hogyan lehet így élni? Azt hiszem, rosszul fogod fel a dolgot. Ha az érzelmek elnyomják az óvatosságodat, halott vagy."

Lőrincz L. László