Random Idézet

"Megjátsszuk a bátrat, az őszintét, a kitartót, és megjátsszuk az okosat, sőt a gazdagot is. Megjátsszuk a Férfit, a Nőt, a hűséges Hitvest, az odaadó Szeretőt, a gondos Családfőt, és a szerető Családanyát. Eljátsszuk a jónak hitt szerepet. Kijátsszuk a világot kedvünk szerint.Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak, a ránk kényszerített elvárásoknak, és elhisszük, hogy rosszak vagyunk. Inkább hazudunk tökéletest, minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal és vállaljuk önmagunk. Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól, félünk önmagunktól, gyávák vagyunk. Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet, amiről úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tőlünk, belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár a tisztelet-szeretet-csodálat mindentől megvédő sikerpáncélja is. Aztán csodálkozunk, ha kiborulunk, állandóan feszültek és idegesek vagyunk, szorongunk és félünk, inni kezdünk vagy gyógyszereket szedünk, impotenssé válunk, vagy nem tudunk gyereket szülni. Marhára nem érezzük jól magunk a saját bőrünkben. És jöhet a reiki, a Titok, az agyhullámok, a savtalanítás vagy a legújabb lélekguru, pedig csak le kellene ülnünk egy fotelba és elgondolkozni."

V. Varga Zoltán

Random Idézet
"Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán... Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal... annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet."

Csitáry-Hock Tamás

A legkényelmesebb mozi a világon

Random Idézet

"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."

Márai Sándor

Random Idézet

"A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad."

Lev Tolsztoj