Random Idézet

"Eddig azt hittem, hogy a szív leggonoszabb gyötrelme a szerelmi vágy és bánat. De ebben az órában megsejtettem, hogy van még egy másik, talán kegyetlenebb gyötrelem, mint vágyódni és vágyakozni, mégpedig az, ha akaratunk ellenére szeretnek bennünket és nem tudunk védekezni e tolakodó szenvedély ellen. Látni, hogy valaki közvetlen közelünkben elég vágyakozásának tüzében, és tehetetlenül állni mellette, mert nincs bennünk erő, képesség és hatalom, hogy kimentsük a lángokból. Aki boldogtalanul szerelmes, az időnként fékezni tudja szenvedélyét, mert nemcsak áldozata, hanem okozója is a bajnak; és ha a szerelmes ember képtelen uralkodni szenvedélyén, akkor legalább a maga hibája miatt szenved. Menthetetlen azonban az, akit szeretnek és nem tudja a szerelmet viszonozni, mert ennek a szenvedélynek a mértéke és határa már nem tőle függ, hanem kívül esik erején, és tehetetlen minden akarás, ha egy másik ember őt akarja."

Stefan Zweig

Random Idézet
"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok. "

Müller Péter

3 hónapig egy üvegben volt a kígyó majd megmart egy mebert

Random Idézet

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

Müller Péter

Random Idézet

"Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek."

Rabindranath Tagore