logo
Random Idézet

"Matematikai formulába öntötte a boldogságot: Va per Vá, azaz a valóság osztva a vágyakkal. Ebből az következik, hogy a boldogsághoz két út vezet: az ember vagy javít az őt körülvevő valóságon, vagy pedig lejjebb adja a vágyait. (...) Ha a valóságot elosztod a vágyakkal, akkor megkapod a boldogsághányadost. Ha viszont fordítva csinálod (a vágyakat osztod el a valósággal), akkor nem a boldogság ellenpárját kapod... hanem a reményt. (...) Ha a valóságot adottnak vesszük, akkor a vágyaknak nagyobbnak kell ennél lenniük, hogy megteremtődhessen az optimizmus. Másrészt viszont igaz, hogy a pesszimista olyasvalaki, akinek a vágyai kisebbek a valóságnál, mint az egyre kisebb törtszámok az osztáskor. Az emberi lét alapja, hogy ez a szám a nulla felé közelít, de sose éri el - a reményt sose adjuk fel, ugye? Visszajön csőstül, ha muszáj."

Jodi Lynn Picoult






Random Idézet
"A félrelépések napjainkban többek között azért váltak annyira gyakorivá, mert társadalmi méretű önbecsülési válságban szenvedünk, és a végsőkig ki vagyunk éhezve arra, hogy saját magunkat pozitívnak, szerethetőnek, izgalmasnak élhessük meg. Egyre több olyan emberrel találkozom, aki nem képes önmagában hinni, önmagát megfelelően képviselni különböző helyzetekben. És persze minél kiéhezettebbek vagyunk, annál kevesebb elég ahhoz, hogy rákattanjunk bármire, ami által magunkat egy picivel is értékesebbnek élhetjük meg. Sokszor nem a szex a legfontosabb mozgatórugója egy külső kapcsolatnak, és nem is az, hogy a társunkat már nem szeretjük - hanem rossz közérzetünkben az azonnali enyhület, ami olyan, mint a fájdalomcsillapító: ha szenvedek, beveszem, és azt hiszem, ezzel meg is oldottam a problémát. A szerető, aki még nem ismer olyan jól minket, akinek még minden új és izgalmas, sokkal lelkesebben és pozitívabban tükröz vissza minket, mint a társunk, akivel már régen együtt vagyunk, és egy sokkal árnyaltabb képet lát rólunk."

Almási Kitti



Karácsonyi ajándék



Karácsonyi ajándék



Random Idézet

"Sokan vannak, akik azt állítják, hogy a szerelemnek nem lehet parancsolni. Ez az emberiség egyik nagy tévedése! A szerelmi fellángolásunkat ugyanúgy lehet nevelni, irányítani, mint bármi mást: szülőt, testvért, kutyát vagy matektanárt. Azt kérdezitek: hogyan? Egyszerű. Önmeggyőzéssel. (...) Csupán őszintén kell válaszolni néhány kérdésre. Vajon a sok millió ellenkező nemű közül miért pont ő tetszik? Mert szebb és csinosabb mint a többi? Na, bumm! És akkor mi van? Vagy talán mert látszik a szemén, hogy okosabb is? Hát igen. Véletlen adottság. Nem az ő érdeme. Így született. Vagy talán nem két lába, két keze és egy feje van neki is, mint a többieknek? Nevetséges! Pont olyan, mint más. Ilyeneket kell mondogatni magunknak szépen, lassan, nyugodtan, miközben közeledünk a kiválasztott személyhez, hogy bebizonyítsuk: minket nem vakít el a szerelem. Vagy talán az számít, hogy ha látjuk a kedves személyt, kiszárad a szánk, kiguvad a szemünk, remegünk, mint a kocsonya és a szívünk ki akar ugrani? Röhej! Ez csak biokémia! Az a helyzet, hogy az adrenalin-szintünk, vagy mi az izé emelkedik. Meg a vérnyomásunk. Meg a cukrunk. Ez kérem tananyag! No, most aki mindezt bölcsen és pontosan átgondolja, az a szerelmi fellángolást könnyedén kézben tudja tartani."

Nógrádi Gábor

Random Idézet

"Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem."

Carl Gustav Jung