logo
Random Idézet

"Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (...) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni."

A Gyűrűk Ura c. film






Random Idézet
"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok. "

Müller Péter



Gollam és a cukor ára



gollam és a cukor ára

Gollam és a cukor ára



Random Idézet

"Micsoda? Hogy érezhetnék szeretet ezek iránt a zsarnokok iránt, akik felelősek a Tibetben mindmáig tartó atrocitásokért, akik száműzetésbe kényszerítették a szegény, idős dalai lámát, akik olyan ártatlan szerzeteseket vetnek börtönbe, mint Dzsigme és Lobszang? (...) A dalai láma elmagyarázta, hogy akik ártani akarnak nekem, azok valójában tálcán kínálják a spirituális fejlődés legnagyszerűbb lehetőségét. Hiszen amikor összeakadok velük, természetes módon gyűlöletet és haragot érzek, és általuk esélyt kapok, hogy megtartóztassam magam ezektől az indulatoktól. Ha mindig mindenki kedves lenne hozzám, soha nem lenne lehetőségem a türelem gyakorlására. Hiszen könnyű együtt érezni azokkal, akik jók hozzám, és akiket kedvelek, az igazi próbatétel az, amikor valaki ártani akar nekem, meg akar gátolni valamiben, elvesz tőlem valamit, vagy inzultál. Ha az ilyen ember iránt is tudok szeretet érezni, az már előrelépés. Ez az ember tehát lehetőséget ad a fejlődésre, és ezért hálával tartozom neki. Ilyen lehetőséget még Khenszur Thabkje rinpocse sem tud nyújtani nekem a bölcs tanításaival, ezért az ellenségemet legnagyobb tanítómként kell tisztelnem."

Ian D. Robinson

Random Idézet

"Milyen hát az a szerelem, amely szétporlik a nyelv gátjain? Milyen az a viharos hullám, mely szűkölő kutyaként vonul vissza az első összecsapáskor? Milyen íratlan törvény marasztalhat téged az egyik, engem pedig a másik parton, amikor mind a ketten úszni akarunk? Hát persze: kedveljük partjainkat! Te mondjuk a fűzfáid és a síkságod miatt, én talán a virágzó pityókaföldekért és a kukoricáért... De milyen hidat építsünk közéjük? Szerintem - erőset, tartósat. Hogy azon átkelve mindketten otthon érezhessük magunkat bármely parton. Hogy ne bántsa büszkeségünk, ha egyenlő módon birtokba vesszük egymás világát, de nem mint a győző vagy a legyőzött, hanem egyenlő felekként. És büszkén arra, hogy sok-sok kortársunkkal ellentétben mi szabadabban lélegzünk. Csalogassuk be egymást kedvenc búvóhelyeinkre, ismerjük meg gyermekkorunk minden zegét-zugát, járjuk be a nyelvek bozótját, s ha majd gyermekeink is lennének, ne ejtsük őket váratlan csapdába, hogy - nosza, válasszatok! Legyen természetes világuk a folyó mindkét partja, s tudjanak önfeledten játszadozni azon a kő- vagy acélhídon, mely nemcsak érettük, de az időnek is készül."

Cseke Gábor