Random Idézet

"Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok."

Paulo Coelho

Pálinka és aszpirin

- Mennyi a pálinka és az aszpirin összege?
- ???
- 11, ugyanis a pálinka üt, az aszpirin meg hat, és ugye üt meg hat az tizenegy.

Breathe-analyzer

Két részeg beszélget a kocsmában. Azt mondja az egyik:
- Tudod mi az a Breathe-analyzer?
Mondja a másik:
- Az egy zsák amibe belelehelsz és megmondja hogy mennyit ittál.
Mondja az első:
- Oh, akkor én már feleségül vettem egyet évekkel ezelőtt!

Leszokás

A kis falu plébánosa kijön a templomból és látja, hogy Miska bácsi mint mindig, most is tök részeg.
- Miska bácsi, mikor szokik végre le az alkoholról?
- Öreg vagyok én már ahhoz, hogy leszokjak róla.
- Leszokni soha nem késő.
- Akkor még ráérek…

Botlás

Ittas ember megy haza a kocsmából, de megbotlik, és hatalmasat esik a járdán.
Egy járókelő megszólítja.
- Látja, nem kellett volna annyit inni!
- A fenét! Menni nem kellett volna!

Előző

Következő

HIRDETÉS

Random Idézet

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

Müller Péter