Random Idézet
"Minden embert tisztelni kell, akármilyen sajnálatraméltó vagy nevetséges. Emlékeznünk kell, hogy minden emberben ugyanaz a lélek van, mint bennünk. Még akkor is, ha a másik testileg, lelkileg visszataszító, így kell gondolkoznunk: "Igen, ilyen szörnyűségnek is kell lennie, és el kell viselni őket." Ha kimutatjuk nekik ellenszenvünket, először is, igazságtalanok vagyunk, másodszor, kihívjuk őket olyan harcra, mely nem a koncért, hanem az ő létükért folyik. Akármilyen is, képtelen megváltoztatni magát. Mit tehet? Küzd ellenünk, mint a halálos ellenségével. Hiszen valójában mi akkor akarunk jók lenni hozzájuk, ha ők már megváltoztak, és nem olyanok, amilyenek. De ez számukra lehetetlen. Éppen ezért, jó szándékúnak kell lennünk minden emberrel, bármilyen is legyen, és ne várjuk tőle azt, amire képtelen, hogy más ember legyen."
Arthur Schopenhauer
Random Idézet
"Milyen csöndes lett minden. Szinte csak szívdobbanásomat hallom. S ez a szag. Rózsaillatot szeretnék most érezni. A lelkemig hatol a vérnek és a puskapornak bűze. Ó föld, fák, levelek, madarak, ne hallgassatok uratok győzelmének napján, vigyétek hírét a széllel. Lelkünk porával, de hitünk diadalával, hogy a világ is érezze győzelmünk kesernyés zamatát."
Szulejmán c. film
Ez a kedves bácsi minden évben, a nyári napforduló napján elviszi feleségét egy romantikus csónakázásra a tóhoz. A hagyomány már kapcsolatuk kezdete óta tart. Amit bátran kijelenthetünk nem 10 éve tart csak. Még sok ilyen alkalmat kívánunk nekik! :)

Egy igazi úriember