Random Idézet

"Akármennyire is töprengtünk, belül a lelkünk tele van könnyűséggel, finom részegséggel, a szabadság enyhe mámorával. De nem tántorgunk, nem inog a térdünk ettől, mert a sok nehéz tudás ólma már régen jól megülepedett a szívünk vagy inkább valahol a gyomrunk alján, miként az erős, tengerre épült hajók tőkesúlya, s a világnak ez a keserű ismerete, ha le is lassítja nagyon a vitorlánkat, de szilárdságot ad. Ámbár ezt sem jól mondom. Akármilyen tetszetős hasonlat ez az ólom a hajófenékben, nem jó hasonlat. Abban sem vagyok biztos, hogy olyan nehéz és keserű-e csakugyan, ami lefelé húz bennünket. Csak azt tudom, hogy van egy nagyon mély lerakódás létezésünk alján, a második vagy legfeljebb a harmadik réteg alulról számítva, ami már végleges és változtathatatlan, ahol már nem mozdul az életünk, tehát rossz szó rá, hogy lelassít, hiszen egyáltalán mozdíthatatlan és befejezett. Erős és szilárd tartalom ez az emberben, és nem valamilyen szomorú vagy halott dolog, sőt bizonyos tekintetben éppen ez él igazán, ez az, amit létezésünk folyamán létrehozunk, amit életre hívunk életünk anyagából."

Ottlik Géza

Random Idézet
"Amit ma elmulasztottál, azt már sosem pótolhatod. Mert az már egy másik alkalom, egy másik történet lesz. Ami ma elmúlt, azt már holnap nem kaphatod meg. Minden lehetőséget ragadj meg, ha csak rajtad múlik. Ha fontos. Ha valóban fontos. Ne fogadd el a "majd lesz másik alkalom" hamis illúzióját. Mert nem lesz. Az már nem ez lesz. Az már egy másik. És ha két alkalmad lett volna, akkor így csak egy marad.Ha marad."

Csitáry-Hock Tamás

Palackozott víz.. Jó mi!?

palackozott víz..Jó mi

Palackozott víz.. Jó mi!?

Random Idézet

"Mi azért vagyunk boldogtalanok, mert túlságosan az énben élünk. Mit jelent az, hogy túlságosan az énben élünk? És pontosan mi is történik ilyenkor? Vagy a létezésben vagy, vagy az énben - mindkettőben egyszerre nem lehetsz. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy nem vagy teljes, szét vagy darabolódva. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy szigetté váltál. Ha az énben vagy, akkor azzal határvonalat rajzolsz magad köré. Különbséget teszel, és azt mondod: "ez én vagyok", "az nem én vagyok". A definíció, a határvonal az "én" és a "nem én" között az, ami elszigetel. Az "én" elszigetel. Megfagyaszt, és többé nem tudsz folyni. Amikor folysz, mint a folyó, az "én" életképtelen. Ezért szinte mindenkiből egy jégkocka lett: nincs semmi melegség, semmi szeretet az emberekben. A szeretet melegség, és ők félnek a szeretettől. Ha felmelegednének, akkor megolvadnának, és eltűnnének a határvonalaik. A szerelemben a határok eltűnnek; az örömben is eltűnnek a határok, mert az öröm is melegség."

Osho

Random Idézet

"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."

Márai Sándor