logo
Random Idézet

"Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (...) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni."

A Gyűrűk Ura c. film






Random Idézet
"Párhuzamosan élsz... önmagaddal. Minden nap felkelsz, elkészíted a reggelit, felöltözöl, munkába indulsz. Dolgozol, bevásárolsz, mosol, főzöl, takarítasz. Gyermeket nevelsz. Minden nap ugyanazt, minden nap ugyanúgy. Unalmasan, belefásulva. És álmodozva. Mert van egy másik életed. Amit sokan észre sem vesznek talán. De a tiéd az is. Sőt, igazán az a tiéd. Álmaiddal, vágyaiddal, érzéseiddel. Időnként, titkos szobádban előveszed féltve őrzött álomkabátodat, magadra veszed, és álmodsz. Álmodod azt az életet, amit élhetnél is."

Csitáry-Hock Tamás



Lezavartak a buszról egy 80 éves bácsit!



image

“A levegő megdermedt… a bácsi leszállt”
Mi jár a fejemben??? Az a baj, hogy már majdnem 12 órája történt és még mindig ez jár a fejemben… A történet mai, melynek sajnos szem és fültanúja voltam…történt pedig mindez a 198-as buszon. Első ajtós felszállás van, tudjuk. Középső ajtó nyílik (mert leszálltak) – bácsika, akit én kb 80 évesnek tippelek – bottal éppen csak felkapaszkodik, amennyire ereje engedi….Sofőr hangosan, mondhatni ordítva “Elől szálljon fel!” mondatot sivít a mikrofonba…

 

Bácsi nem tudja, hogy neki szól….de szólni sem tudtunk neki, mert jött a következő üvöltés (és aki ott volt, tudja, hogy nem túlzok!!) “Azonnal jöjjön előre!” Erre már hördült a busz… talán legyen szíves… vagy valami…Szóltunk a bácsinak, hogy őt “hívatja” a sofőr ÚR! Apró kis lépésekkel a botjára támaszkodva előrecsoszog a bácsi…Sofőrünk rárivall: ”Jegye? Bérlete?” Bácsi bűnbánóan…”nekem már nem kell”. Erre a sofőr: “Mutassa a személyijét” Mondom…a bácsi ránézésre min. 80 éves volt!!!! Mondja a bácsi “Nincs nálam fiam..”

 

És ekkor jött a meglepetés, amire azt hiszem senki nem számított: “Szálljon le!” közölte a sofőr… A levegő megdermedt….a bácsi leszállt….Nem vagyok agresszív, de most szívem szerint pofon vágtam volna az urat…Értem én, hogy szabály az szabály…értem én, hogy ma már nem lehet biztos senki senkinek az életkorában… de akkor is…biztosan így kell ezt??? Biztosan ez volt az egyetlen megoldás????
Történt mindez 2013. 08. 30-án, 10:50 kor, a 198-as Dél-pesti garázs felé tartó járatán a BPI-042 rendszámú buszon….és nem vagyok feljelentgetős…de most nagyon valószínű, hogy megteszem…

 

ui: épp autóért mentem, kb 20 perc múlva visszamentem a megállóba, hogy ha még ott a bácsi, hát elviszem oda, ahova szeretné…A bácsi még mindig ott állt. Kiszálltam, mondtam neki, hogy azon a buszon voltam, hallottam, elvinném. A bácsi könnyes szemmel köszönte, de NEM jött velem.

 

Azt mondta, vett jegyet (aki ismerős, tudja..az állomás környékén sehol!! nincs jegyárusítás, de valakinél volt tömbjegy és abból adott a bácsinak 1-t) és azzal fog felszállni a következő buszra, megmutatja, de nem lyukasztja ki a jegyet, hiszen ő ingyen utazhat(na). És ugyan nagyon köszönte, hogy el akarom vinni, de azt mondta, az igazáért és a jogáért (amit nem ő kért!!) harcol…és csak azért is BKV-val megy…ingyen…és én megértem…Nem ő kérte, kapta a lehetőséget, hogy ingyen utazzon….. és még egyszer mondom… értem én, hogy a szabály az szabály…



Random Idézet

"Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha."

Márai Sándor

Random Idézet

"Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz."

Richard Russo