logo
Random Idézet

"Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok."

Paulo Coelho






Random Idézet
"Amikor fellobbant az első tűz, amikor elgurult az első kerék, amikor először kapott lángra az első gyufaszál, amikor először gyúlt ki az első izzó, amikor... És mennyi ilyen pillanat volt, ami megváltoztatta a világot. A pillanat, amikor valaki megálmodott valamit, vagy rájött valamire. Vagy a pillanat, amikor rád mosolygott Ő. Ami ugyanígy megváltoztatta a világot. A te világodat.Az Ő mosolya."

Csitáry-Hock Tamás



A legszomorúbb képek az interneten



Egy kép, és a mögötte rejtőző szomorú történet egy mondatban.

Egy lány a roncsok között a japán cunami után.

japan-earthquake-tsunami-victims-samaritans-purse

Alzheimer-kór (Ed! Ez az ünepséget a 65. házassági évfordulódra rendeztük. )

alzheimer

Hirosima a bomba ledobása előtt

hiroshima-before-bombing

Hirosima a bomba ledobása után

AtomicEffects-p7b

A szerelem hat évtizede.

post_135272_20130706230325

Egy kislány lekéste az ivóvizes kocsit, és próbálja megállítani.

víz

Egy hurrikán-áldozat utolsó üzenete a világnak

hurrikán

Gyerekkori barátok egy tüntetésen egymásra találnak. Az egyik tüntető, a másik rendőr.

6

Két testvér utolsó pózolása a kamera előtt, mielőtt lecsapott a villám. A bal oldali fiú belehalt a balesetbe.

1351050656_00

Egy fiú a bátyjától búcsúzik, aki Irakba megy. Hónapokkal később a koporsójától vesz végső búcsút.

post_135272_20130706230327



Random Idézet

"A múltat jobbára a jelen alakítja. Ha az ember kiábrándult és elkeseredett, sötétre színezett gondolkodása csak azokat az eseményeket emeli ki a múltból, melyek igazolják mai elkeseredését. Ám ha igyekszik a tényeket tényekként kezelni; ha nem azt kutatja, mi nem mehet, hanem azt, mi mehet, ha a problémát kérdésként kezeli, mely válaszra vár, nem pedig újabb sorscsapásként; ha a valóság bonyolult közegéből azokat az elemeket lúgozza ki, melyek pozitív tettekbe ötvözhetők – nos, akkor az emlékezete is segíteni fogja ebben. A mélyből azt fogja felhozni a fényre, ami segíti, hogy helyt tudjon állni a mában. Ilyen egyszerű ez. Ilyen egyszerű ez, mert az emberi emlékezés szelektív: sugara mindig arra esik, ami segít igazolni mai látásmódunk helyességét. Ha kétségbeesettek vagyunk, a kétségbeesésünkben segít, ha a megoldásokat keressük, akkor a megoldásokban."

Frank Crane

Random Idézet

"Ne az kelljen, aki betoppan, majd hirtelen őrülten szeret, hanem az, aki nem tud és nem is tudott élni nélküled, hiszen utóbbi minden mosolyodtól erősebbnek érzi magát, az, aki meg őrülten szeret, valami olyanhoz ragaszkodik betegesen, amit most lát. Valamit, ami felcsillant előtte, de lehet, hogy egy év múlva már sehol sem lesz. Meglátja a csatáidat, és elsétál, hiszen mást képzelt el. Vágyj arra, aki ismer. Aki látja azt, aki vagy. Azt, aki nem törődik az álcáiddal, aki könnyedén átsiklik rajtuk, mert tudja, hogy nincs jelentőségük, és az, ami vagy valójában, mögötte van. Ne vessz el a lángokban. A lángok jönnek, fellobbannak, de van, hogy a fényük nem tart túl sokáig, vagy hirtelen kialszik. Vágyj valamire, ami tölt egy életen át. Valakire, akitől többnek érzed magad, hiszen a szerelem elmúlik, de a teljesség, amit a másik miatt érzel... az bizony örökre megmarad."

Oravecz Nóra